Címke:olasz


Kultúrmetélt
2021. 12. 23.
A szabadság íze: börtön-panettone?!

A világkedvenc panettone az egyik legfantasztikusabb ünnepi sütemény, nem véletlen, hogy a pádovai börtönben folyó cukrász-munkaprogramban részt vevők számára akár a szabadság ízét jelentheti. Az általuk készített „börtön-panettone” ugyanis évek óta komoly sikereket arat, a neves Gambero Rosso kulináris magazin top 10-es karácsonyi listáján 2017-ben például Olaszország sztár-panettónéi között az előkelő hatodik helyet szerezte meg. A választék folyamatosan bővül: ma már a klasszikus mellett kreatív csokis-mogyorós-amaréna meggyes kuriózummal is büszkélkednek a Pasticceria Giotto dolgozói.

Kultúrmetélt
2021. 11. 23.
Pici pasta: toszkán tészta Fibonacci-napra

Nevével ellentétben a „pici”, azaz a dundi spagetti kifejezetten rusztikus gasztroélmény, különlegessége, hogy a tésztaszálakat nem vágjuk, hanem kézzel sodorjuk, november 23-án, Fibonacci-napon a híres pisai matematikus tiszteletére pedig zamatos toszkán paradicsomszósszal kínáljuk. Ízutazás Toszkánában, a tudományok, ínyencségek végtelen birodalmában!

Receptek
2021. 10. 29.
Olasz tojásos mártogatós

Könnyen elkészíthető, finoman ízes, fűszeres reggelit hoztunk nektek, pirítóssal, a "legbátrabbaknak" pernyéire hulló vajas croissanttal. Ahhhh <3

Kultúrmetélt
2021. 10. 25.
A metélt legédesebb arca: dolce vita „torta ricciolával”

Mandula, Amaretto, amaretti, pitetészta és házi metélt eszményi kombinációja az északolasz sütikülönlegesség, mely garantáltan felteszi a koronát bármilyen eseményre. A torta di tagliatelle (torta ricciola) a tészta titkos, édes arcát fedi fel: a hazájában is kuriózumnak számító desszert készítése remek gasztrogyakorlat, fogyasztása maradandó, ünnepi élmény...

Kultúrmetélt
2021. 10. 15.
Őszi gasztrokaland Dolomiti-derelyével

Casunzièi, casonciei, casanzes: a „Dolomitok derelyéjét” könnyebb elkészíteni, mint ladin nevét kiejteni, de ez semmiképp ne tartson vissza: járd be velünk a töltött tészták világhódító útját és koronázd meg az élményt egy szokatlan, de annál finomabb alpesi ravioli-költeménnyel!

Kultúrmetélt
2021. 09. 24.
Pastastory: indián nyár afro-olasz tésztákkal

Assabesi, bengasini, abissini, tripolini: olasz pasták népszerű afrikai rokonai, de vajon hogy kerültek Etiópiába, Eritreába, Líbiába? Az őszi borút a fekete kontinens tésztakülönlegességeivel űzzük el.

Kultúrmetélt
2021. 08. 06.
Szingli vagy? Akkor ez a Te (szárd) tésztád!

Durumdara, némi kézügyesség és férjmentesség: ha megvan, belevághatsz a szárd szingli pasta, a „lorighittas” készítésébe. Gasztrokalandozz Szardínia csodás szigetére, a tésztaritkaságok rajongóinak zarándokhelyére!

Receptek
2021. 08. 03.
Sült baconos, krumplis tészta

A krumplis tészta igazi klasszikus a magyar háziasszonyok konyhájában, de ilyen változatként még biztosan nem készítetted el. Itt az ideje. :)

Kultúrmetélt
2021. 07. 23.
Tökéletes olasz tészták a „carbonara király” top 5 tippjével

Van élet a főzővízen túl: íme, a kulcs a tökéletes egylábasos, risottata, kuktában főtt, spórolós és hagyományos pastákhoz. Gasztrocsodák pár hozzávalóból, minimális erőfeszítéssel, a római Luciano Monosilio séf interpretációjában.

Kultúrmetélt
2021. 07. 09.
Nyári gasztrofeeling: villants olasz „beach pastával”

A kultikus strandtésztát hatósági rendelettel sem sikerült kitiltani a római lídóról: íze a forró delet, a „fagottari” világát idézi. Nincs nála tökéletesebb harapnivaló, ha az egész napot strandolással szeretnéd tölteni és közben egészséges, házi kosztot nassolni!

MenüMagic
2021. 07. 04.
Amalfi menüsor, citrommal!

Ha idén nyáron lesz szerencséd Olaszországban, esetleg konkrétan az Amalfi-partokon nyaralni, akkor kellemes lesz nosztalgiáznod ezzel a citromos menüsorral.

Kultúrmetélt
2021. 06. 21.
Szent Iván-éji tésztaparti

Seprűn repkedő boszorkányok, tűztánc, hancúr a hajnali harmatban… Ki tudja, mit hoz számodra Szent Iván éjszakája, egy biztos: a fenséges pugliai, ünnepi tészta feltölt ízzel, energiával!

Kultúrmetélt
2021. 06. 11.
Kitört a nyár: lazíts ginnel!

A trendi koktélbavalót 2009-től június 2. szombatján ünnepli a világ: lazíts Te is egy frissítő Negronival vagy elegáns martinivel, gasztrokalandozz a gin univerzumában és derítsd fel titkait!

Kultúrmetélt
2021. 05. 28.
Egyre több áldozatot szed a délolasz „gyilkos” tészta

Bari „spaghetti all’assassinája” olyan, mint Bolognában a ragus, Ligúriában a pestós tészta, Rómában a cacio e pepe vagy Nápolyban a pizza: vallás, az ihlet forrása, mindennapi betevő és a helyi kulináris hierarchiában elfoglalt státusz mércéje. Az ételpazarlás elleni küzdelemben is felkarolták, a kultikus fogás azonban nem maradéktészta: minőségét az Accademia dell’Assassina gasztro-felügyeleti szerv biztosítja, de mielőtt úrrá lenne rajtunk a pánik, köszöntsük a nyarat egy „risottatura” technikával készült gyilkos jó, házi verzióval!

Kultúrmetélt
2021. 05. 14.
Röppenj a holdra… Frank Sinatra rikottatortájával

Fly me to the moon, let me play among the stars… A slágerhez már csak a sztár kedvenc citromos rikottatortája kell, hogy könnyed, tavaszi gasztro-mennyországban találjuk magunkat. A desszertet törzshelyén, a New York-i Patsy’s étteremben máig változatlan recept szerint készíti Sal Scognamillo séf: kóstolj bele és hagyd, hogy elvarázsoljon!

Ízvadász
2021. 04. 07.
Periferico

A covid időszak kellős közepén, 2021. januárjában nyitott meg a Periferico, Csepel egy új helye, ami nápolyi stílusú pizzákat és mediterrán ételeket készít. Tekintettel a pandémia helyzetre, jelenleg „csak” kiszállítanak, és étel rendelésére van náluk lehetőség. A múlt hétvégén meg is kóstoltam „őket”.

Videók
2021. 04. 03.
Fetakrémes, csicseriborsós, rukkolás tészta

A fetasajtot csicseriborsóval krémesre pürésítve mi most egy számunkra új kedvenc tésztaszószra bukkantunk, amelyet már többször elkészítettünk, annyira kedvelte a család...

Kultúrmetélt
2021. 02. 15.
Toszkán gasztrokarnevál Mona Lisa kedvencével

Búcsúztasd a telet firenzei farsangi sütivel, ami állítólag Leonardo da Vinci leghíresebb modellje, Lisa Gherardini (Mona Lisa) vonalaira is komoly veszélyt jelentett a 16. században. Érték a mérték: a likőrös-desszertboros ínyencséget elég évente egyszer kóstolni, hogy aztán legyen mire várni a következő 12 hónapban…

Kultúrmetélt
2021. 02. 02.
Valentin-gasztrocsók kultúrcsavarral
A világ legromantikusabb ünnepének névadója, az i.sz. 3. századi mártír Római Valentinus kivégzése előtt börtönőre lányának, Júliának küldött levelét a „te...
Kultúrmetélt
2020. 09. 30.
Európai gasztroreneszánsz: „buchettával” a koronavírus ellen
Napjainkban hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a járványra is jobb válaszaink vannak, mint azoknak, akiknek több száz éve kellett súlyos egészségügyi válságokkal megküzdeniük. Nem...
Kultúrmetélt
2020. 09. 08.
Gasztrocsacsacsa ciacciával
Felejthetetlen élményt nyújt egy naplementés őszi estén az olasz szüreti csemege: szeptemberben a szőlős focaccia diktálja a ritmust a toszkán asztalokon! Eljött a szeptember,...
Kultúrmetélt
2020. 08. 14.
Élet az Aperol spritzen túl: gasztrokalandozz proseccóval!
Fedezd fel a prosecco titkait északolasz koktélokkal, pompás csemegékkel az aperitivo fellegvárából, bónusz: a „sgroppino al limonéhoz” elengedhetetlen citromszörbet lényegére is...
Receptek
2020. 04. 21.
Villám csiga, tízóraira!
Most, hogy nincs iskola, sok otthon dolgozó anyukának jelent gondot, hogy a gyerkőce folyton éhes. "Anyaaa, mit ehetnék?" - jön a kérdés. Az is kihívás, hogy menza hiányában mindennap...
Kultúrmetélt
2020. 04. 21.
Top séfek karanténkedvencei II.: gyerekbarát pasta északolasz módra
A zöldségek elfogadtatása sok szülő számára kihívás, a vicenzai „TreQuarti” étterem séfje, Alberto Basso kisfiával ezért karanténi spenótpestós tésztát készített, hogy...
Mástészta
2020. 04. 17.
Ez nem keksz, hanem "biscotti"
Na, ki kér egy finom kekszet a reggeli kávé mellé? Kókuszos, porhanyós, kellemesen édes. Mutatom mindjárt képen, hogy ne is legyen kérdés, te kérsz-e belőle. Kekszet úgyis ritkán...
Kultúrmetélt
2020. 04. 06.
Top séfek karanténkedvencei I.: Amalfi-parti padlizsános kenyértorta
Milyen finomságokkal kényeztetik a legjobb olasz séfek magukat, családjukat az izolációban? Szakadjunk ki a jelenből Róma legfiatalabb Michelin-csillagos séfje rusztikus...
Kultúrmetélt
2020. 03. 23.
Karanténfelejtő tészta Boccaccióval és 7 szép hölggyel
Elvonulni a járvány elől egy csodás villába és múlatni az időt a lehető legvidámabban, míg lecseng a vész: nem, nem 2020-ban, hanem 1348-ban, a nagy pestisjárvány idején járunk....
Kultúrmetélt
2020. 03. 04.
Gomorra pasta: böjti gasztro Nápolyban
A farsangnak rég búcsút intettünk, de ez nem jelenti azt, hogy húsvétig kulináris izgalmak nélkül tengessük napjaink. A Kultúrmetélt-rovat böjti gasztroepizódjában Nápolyba, a Vezúv,...
Mástészta
2019. 12. 20.
A karácsonyi tészta, amiről még nem hallottál
Ha az olaszok előtt valaki kiejti azt a szót, hogy passatelli, akkor alighanem megcsillan a szemükben az a bizonyos fény, ami ünnepek és igazi különlegességek kapcsán jelenik csak...
Mástészta
2019. 11. 17.
Az olasz konyha szégyene a hawaii pizza? Trend-körkép.
Vallomással kell kezdenem: nem szeretem a hawaii pizzát. Egyszerűen azt gondolom, az ananásznak semmi köze a pizzához, nem is értem, mit keres rajta. Mindenesetre utánajártam, ki találta...
Kultúrmetélt
2019. 04. 17.
Piték, pasták, pestók: húsvéti gasztrokaland az olasz Riviérán

Ünnepi ízutazásunk méltó koronája a messze földön híres, 33 rétegű genovai húsvéti pite, a Torta Pasqualina!

Kultúrmetélt
2019. 03. 06.
Mediterrán böjti tészták ízzel, lélekkel

Bár legtöbben még „farsang farkával” vagyunk elfoglalva, hamarosan ránk szakad a böjt, ami éppúgy lehet izgalmas és emlékezetes, mint maga a karnevál. Ízelítő a nagyböjt történelméből, az Örök Város böjti hagyományaiból, finomabbnál finomabb tésztáiból.

Kultúrmetélt
2019. 02. 28.
Olasz gasztrokarnevál: készítsd el Itália kedvenc farsangi tésztáját!

Ízorgia történelmi csemegébe zárva: ez a ferrarai „Pasticcio di Maccheroni”, melyben talán még a híres reneszánsz szépség, Lucrezia Borgia is örömét lelte egykor…

Kultúrmetélt
2018. 12. 20.
Panettone-kisokos: mindent a milánói sütidómról

A világkedvenc „luxuskuglóf” Milánó büszkesége, elkészítése karácsony előtt hosszú heteket vesz igénybe. Az ünnep környékén nálunk is feltűnnek a díszes dobozokban tündöklő panettónék, de vajon melyiket érdemes megvenni és hogyan készítsük elő a karácsonyi asztalra? Valamint: mi köze a panettónénak az egészséghez és az ételpazarlás elleni küzdelemhez?

Kultúrmetélt
2018. 11. 16.
Happy tortelli a kedvesség világnapján

Kutatások szerint a kedvesség és a boldogság egymásra visszaható fogalmak: a kedvesség pozitív élményt vált ki, boldogsághormonokat szabadít fel bennünk. És mi mással vidíthatnánk fel magunkat és másokat, mint egy tál friss, ízes házi tortellivel november 13-án, a kedvesség világnapján?

Ízvadász
2018. 10. 11.
TG Italiano
Belváros. Budapest. Kilátás a Bazilikára, kellemes meleg bent, hatalmas terek. A lila színű, gigantikus lámpatestek, amik a plafonról lógtak, azonnal beszippantottak, hatással voltak rám....
Kultúrmetélt
2018. 10. 05.
Olasz nagymamák magyaros tésztái

Egy hétköznapi és egy ünnepi tésztakülönlegesség a délolasz konyha szakértőitől, a basilicatai „nonnáktól”: a kompozíciókban több titkos hozzávaló bújik meg, ami mindannyiunk számára ismerősnek tűnhet…

Ízvadász
2018. 09. 13.
Trattoria Toscana
Ugyan már régen jártam Toscanaban, ezek az olasz nyaralásaim örökre nyomot hagytak bennem. Már tíz éve is lehet annak, hogy az egyik ilyen utazásra velünk tartott Zsuzsa is. Számára nem...
Ízvadász
2018. 05. 10.
Bellozzo
Soha nem gondoltam volna, hogy eddigi életem legjobb paradicsomlevesét egy fém tálcán viszem majd az asztalomhoz, és egy papírpohárból kanalazom ki. A Bellozzo-ban, az Oktogonon valami...
Kultúrmetélt
2018. 04. 23.
Anyák napi gasztroremekmű, történelmi csavarral

Eredeti toszkán besamellel készült, ünnepi szuflét ajánlunk azoknak, akik kulináris kézműveskedésbe kezdenének május első vasárnapján. Megéri!

Ízvadász
2018. 02. 22.
Trattoria Pomo D' oro - egy tradícionális olasz étterem
Nagyon kíváncsian látogattam meg az éttermet. Érdekelt, vajon mit nyújt majd nekem... üres lesz, tartalom nélküli, vagy túl sok, túl nehéz az összhatás, esetleg pozitívan csalódok,...
Kultúrmetélt
2018. 02. 05.
Történelmi csemegék: Szent Ágota keblei

A húszévesen vértanúhalált halt szent Catania, Málta és San Marino patrónusa, de neve a Vas megyei Perenyén is ismerősen cseng. Február 5-én hatalmas felvonulással emlékeznek rá Szicílián, a nap gasztronómiai fénypontja pedig nem más, mint a „minne di Sant’Agata” nevű, kultikus sütiköltemény.

Ízvadász
2018. 02. 01.
Jamie pizzériája
Egészen addig, amíg Olaszországban nem jártam, azt hittem, hogy a pizza az, aminek van egy vastag tésztája, ilyen-olyan feltéttel, kör alakú, és pont. Soha nem szerettem a pizza...
Ízvadász
2018. 01. 04.
Pasta Bazár - olasz tészták háza
Soha nem fogom elfelejteni a Toscana-ban töltött nyaralásokat. Pínea ligetek, végtelen és színes dombok, azok tetején a tipikus toszkán épületegyüttesekkel, gazdaságokkal, a szűk,...
Kultúrmetélt
2017. 08. 18.
Sorsok fonalát szövi a világ legkülönlegesebb tésztája Szardínián

Próbálkozott vele a Barilla, de kudarcot vallott. Jamie Oliver órákig küzdött, ő is feladta. Mindössze 3 nő ismeri a 256 selyemfinomságú szálból álló „su filindeu” titkát: az ősi gasztrokuriózumra napjainkban szerencsére egyre több figyelem hárul, a szárd csodatésztát sokan szeretnék megmenteni a jövő számára.

Kultúrmetélt
2017. 04. 21.
Kuriózumra vágysz? Kalandozz európai gasztrorégiókban!

2017-ben 7 pályázó nyerte el az „európai gasztrorégió” címet, és ezzel együtt a következő 3 évben a bemutatkozás lehetőségét: a díjazottak Athénban, az „Európai Gasztrorégiók Platformjának” rendezvényén Katalóniától és Minhótól vehették át a stafétabotot. A záróvacsorán a 2016-ban „Európa legjobb fiatal séfjévé” választott Stelios Stamatis Misomikes dél-égei ízek által inspirált sztármenüjét szolgálták fel.

Kultúrmetélt
2017. 04. 14.
Gasztrotrend: hódít a szardíniai tarhonya

Fregula, fregola: úgy tűnik, az egyre népszerűbb „szárd tarhonya” még a quinoát is letaszíthatja a dobogóról és az év első számú gasztro-felfedezettjévé válhat. Mik a hagyományok és hogyan készítik a menő New York-i séfek?

Ízvadász
2017. 01. 26.
Budapest első "spagettigombócdája"
Igen. Spagettigombóc. A Mamma Sferico üzletvezetőjének elmondása szerint a tulajdonosban megszületett az ötlet, aztán összeült Serényi Zsolttal, a Tetovált Séffel, aki segített...
Ízvadász
2016. 12. 08.
A Presto
Már november óta karácsonyi hangulat van a belvárosban. Eljött az ideje annak, hogy mi is körülnézzünk. Sajnos amilyen kíváncsian mentünk, annyira gyorsan távoztunk is. Nagyon sokan...
Ízvadász
2016. 12. 01.
Perfetto Italian Kitchen
Nincs olyan ember, aki ne szeretné a kemencében sült lapos "kenyeret", vagyis a pizzát. A paradicsom, a bazsalikom, a hal és a sajtok az olasz gasztronómia építőkövei – ahogy azt a...
Ízvadász
2016. 04. 07.
La Bottega
Az internet egy közösségi oldalán találkoztam a delikátesz oldalával. A kiposztolt fotók láttán azonnal tudtam, hogy el fogok látogatni hozzájuk. Egy pénteki napon meg is kerestem...
Kultúrmetélt
2016. 02. 12.
Sajtok sajtja: parmezán

800 éve ugyanúgy készül, imádta Boccaccio, Casanova, Molière és Thomas Jefferson, kiváló fűszer, fehérje- és kalciumforrás, sőt, laktózmentes is: fogyasztását Olaszországban 8 hónapos kortól ajánlják és Roberto Vittori révén ma már szerves része az űrhajósok étrendjének. Mindent a parmezánról: a reneszánsztól kezdve, ínyenc gasztrodiplomáciai manővereken át egészen napjaink PDO-korszakáig járjuk be az olasz keménysajt világhódító útját.

Ízvadász
2016. 02. 04.
Akademia Italia - olasz étterem, delikátesz és főzőiskola
Az Akademia Italia étterme tágas, világos volt, amikor beléptünk. Jobbra mindjárt egy delikátesz pult fogadott minket - tésztákkal, különleges olívaolajokkal és balzsamecetekkel,...
Kultúrmetélt
2015. 12. 18.
Tortellini egy okos, hájas, vörös városból

Bolognában tortellini nélkül elképzelhetetlen a karácsony, és úgy általában az élet. A tudósok és haspókok mekkájának első számú kedvence a legenda szerint (hol máshol?) egy gyönyörű nő köldökében született, sőt, a tortellini maga Vénusz tésztája.

Kultúrmetélt
2015. 12. 04.
Hétköznapi luxus: pisztáciapesto

Mi történik, ha a tészta az emberiség 78000 éves kedvencével, a Babiloni Függőkertek egyik ékességével: pisztáciával köt ki egy tányérban?

Ízvadász
2015. 11. 19.
2spaghi
Novemberi tavasz. Kellemes, imádom. Remélem, ez nem azzal jár azért, hogy márciusban viszont hóviharok jönnek. Szombat, Gozsdu udvar, antik vásár. Imádom végignézni a kínálatot,...
Kultúrmetélt
2015. 10. 05.
Pompeji diéta: az élet gasztronómiája
A szegénynek, gazdagnak egyaránt kijáró színvonalas táplálkozás miatt Pompeji és Herculaneum lakói egészségesebbek voltak, mint mai leszármazottaik? Idő- és gasztroutazásra hívjuk...
Ízvadász
2015. 09. 03.
Il Treno - ugorj fel te is a vonatra!
A párom komoly bringa fan, minden típusú terepre külön kerékpárja van. Éppen egy egysebességes csodát épít magának. Mint egy kirakó vagy lego, szinte minden darabkáját ő illesztette...
Kultúrmetélt
2014. 11. 28.
Tésztafőzés, szicíliai keresztanya-módra

Hősnőnk egy baráti esküvőn szeretett bele a vőlegény háromszáz unokatestvérének egyikébe, majd pillanatok alatt felszámolta londoni életét: felmondott, eladott lakást, kocsit, megvált felbecsülhetetlen értékű hetvenes évek diszkóslágerei-gyűjteményétől és Szicíliába költözött. Azóta van, hogy harminc emberre főz, tűsarkúban jár piacra és egy igazi szicíliai keresztanya instrukciói szerint professzorrá képezte magát „al dentéből” is – mivel új hazájában úgy tartják, a túlfőtt tészta „öl”, ezt komolyan kell venni: íme, a pasták Gran Madréjának tésztatippjei!

Kultúrmetélt
2014. 10. 31.
Reneszánsz gasztroláz: így indult a ravioli

A ravioli a világ legnépszerűbb töltött tésztája, de vajon hőskorában, a reneszánszban kik, hogyan fogyasztották? Milyenek voltak, hogyan éltek, mitől féltek? Történelmi fazekak mélyére néztünk…

Kultúrmetélt
2014. 10. 03.
Lasagne: luxus & megtisztulás

A lasagne őseit nem biztos, hogy felismernénk: nyomokban emlékeztetnek csupán a világ egyik első számú tésztakedvencére. Újabb nyomozásra invitáljuk történelmi gasztrokuriózumokra éhes Olvasóinkat!

Kultúrmetélt
2014. 08. 22.
A makaróni története: örök körforgás, színház, pingvinek (?!)

Perzsiában hosszútésztát mindig hó elején vagy nagy változások, új időszakok kezdetén ettek, míg az ókori Dél-Itáliában a temetések és a búcsú levese volt a „macaria aionia”. A makaróni világa színesebb, mint gondolnánk, az istenitől az obszcénig terjed, ki hinné, hogy korunk népszerű süteménye, a makaron, Punch & Judy, valamint egy látványos pingvinfaj is felbukkan a szinte kibogozhatatlan gasztrosagában?

Kultúrmetélt
2014. 05. 30.
Tésztaszótár: pasta asciutta, pasta a minestra

Az olasz tésztaételek alapfogalmai és egy klasszikus olasz menüsor felépítése nemcsak pastarajongóknak.

Kultúrmetélt
2014. 05. 02.
Időutazás egy háromezer éves szicíliai tésztával

Bár a „pasta alla Norma” Vincenzo Bellini 1831-es operája után kapta nevét, ki hinné, hogy Szicília egyik leghíresebb tésztája háromezer év és minimum 3 kultúra ízét hordozza minden falatjában, ráadásul az európai tésztagasztronómia tárul fel, ha a majolikás tányér mélyére nézünk?

Receptek
2014. 04. 26.
Spenóttal, ricottával töltött kagylók
A két falánk olasz műsorát imádom. Nemcsak isteni recepteket osztanak meg a nézővel, de életérzést is közvetítenek.. vagyis nem csak szeletelnek és forralnak egy konyhapult mögött. :)...
Ízvadász
2014. 04. 18.
IL TERZO CERCHIO
Hétköznap mentünk el vacsorázni ebbe az olasz étterembe. Még volt a napfénynek ereje, amikor az egyik ablak melletti asztalhoz leültünk. Pár asztalnál már csendesen beszélgettek a...
Receptek
2013. 02. 14.
Különleges tésztaétel Valentin-napra – tenger gyümölcseivel
Ha esetleg nem találtátok ki a menüt mondjuk egy Valentin-napi vacsorához, akkor itt egy ötlet. Gyors, könnyű, és persze nem csak a jeles napon, hanem bármilyen egyéb különleges...
Receptek
2013. 01. 30.
Vihar a bolognai körül
Ahogy ígértük, álljon itt egy kis ízlelőbimbó izgató írás arról, hogy milyen is az igazi bolognai. Csirkemáj vagy pancetta? Vörös- vagy fehérbor? Hogyan készíthető el a tökéletes...
Receptek
2013. 01. 24.
Szósz és forma együtt jár?
El merünk-e szakadni mondjuk a bolognai és spagetti párosítástól vagy a milánói és makaróni duettjétől vagy ez már egy kisebb szentségtöréssel ér fel? Ragaszkodunk a klasszikusokhoz,...
Ízvadász
2012. 08. 24.
Da Mario
A Nagy Imrétől a Szovjet Hősi emlékműhöz vezető utcában, ott, ahol az úttest meredeken mélygarázsba fordul, egy hónapja nyitott meg a Da Marion nevű olasz étterem, amit valamiért...
Receptek
2012. 08. 21.
Orzo/Risoni/Rizsszem
A Gyermelyi-szortimentben rizsszem néven futó tésztaforma még soha nem ihletett meg. Azt hittem , ez valami speciális levesbetét, melynek helyes használatához minimum falusi nagymamának kell...
Receptek
2012. 06. 26.
Corzetti alla salsa di noci
Van élet a pesto genovesén túl, mindjárt ott van pl. a salsa di noci, ami szintén ligúriai specialitás. Dió, parmezán, esetenként tejbe áztatott kenyérdarabok, majoranna, esetleg...
Mástészta
2012. 06. 07.
Sonkás tojásrántottával töltött tészta/Ravioli alla „carbonara”
Az Essencia-béli tésztakurzus legizgalmasabb fogása olyan ínyencségekkel, mint pl. habzsákból töltött darált rántotta. Az Essencia Főzőiskola receptje.Hozzávalók 2 adaghoz:250 g...
Mástészta
2012. 06. 06.
Tésztakurzus az Essenciában
Ma már féltucat főzőiskola működik Budapesten nagyjából teltházzal, ami arra utal, hogy egyre jobban terjed a tudatos otthoni főzőcskézés, a fiatal vagy középkorú háziasszonyok már...
Mástészta
2012. 05. 17.
Top 10 olasz tészta
Kevés olyan termék van a világon, amit annyira egy ország dominál, mint amennyire a tésztával teszik ezt az olaszok. Ezt a végtelenül egyszerű anyagot a végtelenségig kifinomult...
Mástészta
2012. 05. 07.
To Rome with Love
Jön az új Woody Allen film egy jó kis pastás product placementtel. A Pasta Garofalo nem először szerepel filmben, sőt valódi filmsztár, a Garofalo marketingkoncepciójának központi eleme a...
Mástészta
2012. 05. 06.
Pappardelle a 2Spaghiból
Elkészítettem a Jacopo és Matteotól hazahozott papparedellét, és kiszedtem az ugyanonnan hazavitt szuper-bazsalikomos paradicsomszószba. De: nem volt egy reveláció. A pasta puha volt, mint a...
Mástészta
2012. 05. 02.
Vargányás vaddisznós tészta a Kistücsökben, avagy hogyan utaznak a receptek
A Kistücsökbe előbb-utóbb mindenki eltalál, és aki eltalál, az vissza is tér, mert a Balatonpart legjobb éttermében tényleg nem csak a fogások elsőrangúak, de visszacsillan itt valami...
Mástészta
2012. 04. 25.
Vermicelli vörösboros-paradicsomos pézsmapolip szósszal
Pasta e Bastás Gabah új blogja, a Tarka Bárka vízügyekre szakosodik, ennek megfelelően egy csomó meglepő, nehezen utánozható kompozíciót olvashatunk rajta. A pézsmapolipról például...
Mástészta
2012. 04. 24.
2spaghi a Gozsduban
Matteo és Jacopo, a két pályaelhagyó értelmiségi, Milánóból pottyant a Gozsdu udvar egyik nehezen kiadható üzlethelyiségébe, hogy ott megnyissa a minden flanctól mentes olasz utcai...
Receptek
2011. 12. 22.
Mafaldine nyúlraguval
Na jó, de mi, akik nem jutnak hozzá, mivel helyettesítsük a nyulat, galambbal vagy békával? Feldaraboljuk a nyulat, sózzuk-borsozzuk és egy serpenyőben vagy alacsony falú lábasban...
Mástészta
2011. 12. 16.
Olasz mámika
Ted Aprajev, gasztrokiller Olaszországba menekült a pesti gasztronómiai ősz elől, és eksztatikus hangnemben számol be az ott tapasztalt földszagú csodákról, ravioliról, tagliatelléről,...
Receptek
2011. 12. 14.
Narancsos tagliatelle tonhallal
Ó, istenem narancsos pasta, halas pasta, hát nem e kettő teszi ki a tökéletes karácsonyi tésztaételt? Nem csak a hagyományos karácsonyi illóolajokat idézi, de főhajtással él a kultusz...
Receptek
2011. 12. 08.
Szaloncukorpasta az ünnepekre
Bonbon alakú édesség friss tésztából? Sonkával és paradicsommal töltött bonbon? Szerencse-ravioli töltve? Szaloncukorpasta az ünnepekre? A Pasta e Basta blogon találtam ezt a...
Mástészta
2011. 11. 23.
Mire jó a bazsalikom?
Nem is értem, hajszálpontosan miért döntöttünk az Il Basilico mellett. De asszem volt benne szerepe a web2-nek, talán valaki ajánlotta, vagy a facebookon lehetett találkozni vele, és...
Mástészta
2011. 10. 12.
The Geometry of Pasta
The Geometry of Pasta from Pan Marketing on Vimeo. Egy szakács és egy designer kooperációjából született inspiratív könyv a tészta geometriájáról, receptekkel, olasz...
Mástészta
2011. 10. 11.
Rigatoni toszkán vaddisznóraguval
Végre itt az ősz és lehet komolyabbakat enni, húsokat, gombákat, az észak-olasz konyha ebben is zseniális, Pasta e Basta kezdi az őszi menüsort.Toszkánaszerte igen elterjedt előételként...
Mástészta
2011. 09. 14.
A Gyermelyi belekeveredett valamibe
Jó, hogy az ember szereti a jó tésztát, és még az előállítása iránt is érdeklődik, de az a legtöbbünknek mégis csak túl sok keccsölés, hogy kivegye a délelőttöt és elmenjen...
Receptek
2011. 08. 18.
Fusilli kapros-petrezselymes kefirrel, fetával és fekete olajbogyóval
A nyári tészta nem csak piros meg zöld lehet, Gabah megmutatja a nyár hűvösebb, fekete-fehér vonulatát is ezzel a hidegtésztával. Amíg a szósz és a tészta elkészült, egy nagy...
Receptek
2011. 08. 17.
Aglio e Olio a’la Tonycaviar
Az Aglio e Olio – az olasz tésztareceptek legegyszerűbbike – feltételezésem szerint nem arról szól, hogy valami hangsúlyozott egyszerűséget csempésszünk a mindennapi étkezés...
Mástészta
2011. 08. 08.
A Locanda Locatelliben jártunk
Nem lehetett kihagyni. Hosszú idő óta először jártam Londonban, és kihasználtam az alkalmat, hogy élőben teszteljem az olasz konyha egyik nagykövetének, Giorgo Locatellinek az...
Mástészta
2011. 07. 19.
Kagylóragu a Zappában
A Mikszáth téren szinte bármelyik lyukban lehet enni, nem mindet próbáltam, de azt tudom, hogy a Don Leonéban lehet jó pizzát enni – vannak extra csípős paprikakrémjeik – és,...
Mástészta
2011. 07. 18.
Penne lisce padlizsánnal, koktélparadicsommal és füstölt scamorzával
(Penne lisce con melanzane, pomodorini e scamorza affumicata)A szűkszavú Gabah, az egyik leghitelesebb szereplő a tésztabloggerek társaságában, és ennek csak egyik oka, hogy Olaszországban...
Mástészta
2011. 07. 15.
Poénkonyha a gozsdu udvarban
A Yiddishe Mamma Mia a Gozsdu udvar negyedik udvarában nyíló étterem, már nevében is poénnal indít, később ez fokozódik, miközben a fúziós pastám igen korrekt volt.Vajon miért nincs...
Mástészta
2011. 07. 11.
Könnyű kagylóebéd Siena főterén
Új blogot mutatunk be – legalábbis nekem új – Sajti Botond Húsosfazékját. A korrekt minőségközpontú szerkesztés mellett a Húsosfazék azzal hívta fel magára a figyelmemet,...
Mástészta
2011. 07. 06.
Ruccolapesztós spagetti
Szerintem a rukkolának is szezonja van, bár nem tudom, hazánkban egyáltalán termesztenek-e ruccolát - utána fogok nézni. De előbb recept Renitől.A rucola az egyik kedvenc levélzöldségem,...
Receptek
2011. 06. 21.
Paprika-szimfónia
Az egész onnan indult, hogy a Budai Gourmet Fesztiválon volt szerencsém többször is élvezkedni a Chef Parade standjánál, ahol 10 féle csiliszószt lehetett kóstolni, és végül meg is...
Receptek
2011. 06. 16.
Sáfrányos-ricottás malloreddus pirított szalonnával
Mautner Zsófi egy költői szépségű posztban vall a szardíniai malloreddus tésztáról és egy tizenöt éves barátságról.Az év egyik legszebb napja. Várom mindig. A szélrózsa minden...
Receptek
2011. 06. 09.
Ricottás-tejfölös-sokborsos tortiglioni
A nyár is tartogat olyan napokat, melyeken a könnyű csivitelő pasták helyett súlyos, mélyütéseket kell bevinni a lélek vágyainak kielégítésére. Ma pont ilyen van. Gabah segít.A...
Receptek
2011. 06. 07.
Dolce Vita spagettije
Dolce Vita láthatólag jól érezte magát a rivaldafényben, helyes kis női chefsapkájában sürgölődött, igazi pastatündér volt, egy jelenség. A fényképezőgépem lájkolta....
Receptek
2011. 06. 06.
Zöldséges Lasagne by Lorien
A tavalyi (ősszel megtartott) blogkóstolón még senkinek sem jutott eszébe tésztával érkezni, most nyárra, három tésztaétel (azaz négy) is megjelent a Budai Gourmet fesztivál legmélyebb...
Receptek
2011. 05. 20.
Paradicsomchutney-s hidegtészta
A tésztasaláta néha elég bágyadt jelenség tud lenni, de abból is van rockandroll. A Más Tészta bemutatja Horváth Ági radikális paradicsomchutnes-s hidegtésztáját.A tuti nyerő recept a...
Receptek
2011. 05. 19.
Orechiette ricottás zöldspárgával
Gabah, az Udinében élő magyar tésztablogger ismét életet lehet csodálatos tésztablogjába, a Pasta e Bastába, és ismét tökéletes, elegáns recepteket szór a nép közé. És még...
Receptek
2011. 05. 18.
Mentás-mandulás spárgapesto
Sokáig azt hittük, hogy a pesto azt a zöld kis tégelyt jelenti, amiben perto genovesét lehetett kapni drágáért. Pedig a pesto csak egy krémes szósz – a pesto világának nincs...
Receptek
2011. 05. 10.
Medvehagyma pesto és gnocchi
Lassan vége a medvehagyma-szezonnak, és talán nem túlzás azt mondani, hogy idén a medvehagyma áttörést ért el. A biopiacokról bekerült a sima zöldségespultba, a vidéki konyhákról és...
Mástészta
2011. 04. 29.
Vapiano
A német eredetű Vapiano (Csak lassan!) lánc első magyar tagja 2007-ben nyitott meg a belvárosban, a második 2009 végén a Kolosi térnél – épp ideje volt meglátogatni. A szép...
Receptek
2011. 04. 13.
Óriáskagyló medvehagymával
Végre! Valaki odamerészkedett az óriáskagylóhoz. Ráadásul az én példámon felbuzdulva! És medvehagymát töltött bele. (Itt jegyzem meg, hogy alig 3 hete írtam arról, hogy miért nem...
Receptek
2011. 04. 07.
Pasta alla Norma
A legegyszerűbb tészták a legjobbak. A legegyszerűbb hozzávalókat a legnehezebb beszerezni. Dolce Vita egy egyszerű szicíliai receptet közöl. A pasta alla Norma egy nagyon egyszerű,...
Receptek
2011. 04. 06.
Mandulás-fetás pappardelle
Besüt a verőfény a konyhába, a pulton egymás felé kacsint a friss zöld újhagyma és a bolgár siren sajt.Eredetileg azért vettem ezeket, hogy megegyem vacsorára, de a várakozásaimmal...
Receptek
2011. 03. 31.
Kecskesajtos, csicsókás, kucsmagombás ravioli medvehagyma sabayonnal
Íme bizonyságul egy recept, hogy pastából is lehet bonyodalmas nevű, maszatnyi fine-dining tányérokat rittyenteni. Chriesitől, aki a mandulasarok bloggere. Végre tényleg itt a tavasz!...
Receptek
2011. 03. 24.
Malackaraj lasagne
Végre eljött a pillanat, hogy a sok vérben tocsogás után Malackaraj is tésztához nyúlt. Lasagne lesz házi tésztából –  szigorú technológiai útmutatóval, jó és könnyen...
Receptek
2011. 03. 22.
Medvehagymás tagliatelle
Amikor megjön a tavasz, és megjönnek a zöldségek, akkor nem kell túlbonyolítani a tésztákat. Alapanyag, plusz szószanyag, aztán bele a tészta. Így futottam neki a medvehagymás...
Receptek
2011. 03. 17.
Paradicsompesto
 A legizgalmasabb az olasz kajákban, hogy az egyszerűségben is vannak hihetetlen mélységek. Úgy is lehet egyszerű feltétet létrehozni, hogy az már szinte bonyolult. Dolce Vita a...
Mástészta
2011. 03. 16.
Nyomokban puhatestűek
Vegyük észre, hogy a magyar pasta-kultúra fejlődik. Ha nem is látványosan, de a kiskereskedelemben kezdenek teret hódítani az egyre érdekesebb, speciálisabb tészták. Hűtött tortellinit...
Receptek
2011. 03. 09.
Spagetti mascarponés-tejfölös spenóttal
Találtam egy nagyszerű tésztás blogot! Pasta e basta a neve (mit nem értek, de valaki biztos megmagyarázza - tészta és kész?), és nem egy személyeskedő blog, inkább csak recepteket...
Receptek
2011. 02. 22.
Trofie Liguri con Pesto Basilico
Szép emlék Genovából, most került elő a tésztaraktár mélyéből – egy zacskó trofie, a helyi jellegzetesség. A trofie eredetileg tojás nélküli friss tészta, kézzel csavarintott...
Receptek
2011. 02. 21.
Pasta al Limone
Dolce Vita pár napos nápolyi kirándulással lepte meg magát, és rátalált egy olyan tésztára, amiről még sosem hallottunk, pedig logikus, hogy ilyennek is kellett lennie.  Citromos...
Receptek
2011. 02. 14.
Valentin-napi pasta kerestetik
A Valentin napi gasztronómia nem rendelkezik olyan határozott hagyományokkal, mint régebbi ünnepeink, erről a napról leginkább egy idegesítően csillogó piros szív alakú lufi ugrik be, ez...
Receptek
2011. 02. 10.
Rózsaszín tonhalas pasta
Amit megcsinálsz pirosban, próbáld ki fehérben is. Ez egy alapösztön a tésztaszószok világában, amiből néha reveláció lesz, néha hülyeség. Ha érzed a veszted, nyitottá válsz a...
Receptek
2011. 01. 27.
A carbonara-képlet
A Bűvös Szakácson egyszer már lejátszották a karbonára-vitát, annak minden szükséges velejárójával együtt – eredetvita, tejszínvita, névvita, stb… Ezúttal azt a posztot...
Receptek
2011. 01. 25.
Karbonára
Az olasz konyha sokfélesége leginkább a helyi alapanyagok primátusának köszönhető, közben ez adja páratlan hitelességét is, mindenki elbűvölve találgatja, hogy miben különbözik a...
Receptek
2011. 01. 24.
Vongole télen
Ted Aprajev, gastrokiller nem hagyományos gasztroblogger. Nincsenek kislányai vagy főzős haverjai, vagy legalábbis nem tudunk róla. Nem kell neki családra főzni, és nem lelkesedik az olcsó...
Receptek
2011. 01. 20.
Metaxás kacsamájas tagliatelle
A gomba, a nyúl, a máj és más belsőségek kiemelt szerepet játszanak az erdőkben valaha oly gazdag észak-Itália hagyományos konyhájában, de igencsak messze sodródtak a mai olasz-konyha...
Receptek
2011. 01. 18.
Bűvös Bolognai
Lassan körbeér a vitánk a bolognairól, kiderült, hogy csomóan tesznek bele kolbászt, tejszínt, Cötty nevű kommentelőnk ki is próbálta Lénárd Sándor receptjét, most mintegy...
Receptek
2011. 01. 13.
Mirelle kislánya és a lazackrémes paszta
  Kezdem átvenni a magyar gasztroblogging ritmusát, most is ugyanakkor gondoltunk pont ugyanarra Mirellel, aki maga is egy lazackrémes pasztát készített – kicsit...
Receptek
2011. 01. 12.
Egyszerű lazacos-tejszínes tészta
Nem mindenki néz jó szemmel az extravagáns tésztafeltétekre, ami érthető, hiszen a tészta lényege egyszerűségében és közvetlenségében van, mégis: vannak ilyenek. Az egyik irányzat...
Receptek
2011. 01. 03.
Kéksajtos paradicsomos penne
Jó sok évvel ezelőtt belefutottam egy receptbe, ami ételsűrítőt írt elő. Le is mentem a boltba, hogy beszerezzem, hosszú keresés után találtam is egy Knorr-feliratú dobozkát, benne...
Receptek
2010. 12. 14.
Spaghetti all'astice
Most kiderült, hogy a lányok is tudnak durvulni. Renitől megszoktuk a szuper-esztétikus feminimn műalkotásokat, most ugyanebben a stílusban gyilkolásra adta a fejét. Sikítozós...
Receptek
2010. 12. 09.
Spaghetti with meatballs 2.
A spagetti és a maffia szétválaszthatatlanok. Gasztronómia, kultúra és bűnözés. Nemcsak Lila Füge, Mirelle is elhelyezte a névjegyét ezen az emléktáblán. Clemenza’s spaghetti...
Receptek
2010. 12. 08.
Borjúkaraj zöldséges tejszínes pappardellével
Odakint zajlik az országos tésztacsata, mi meg idebent az internet-dobozban vívjuk a magunkét. Horaszra válaszul pakkerit készítettem csirkéhez köretnek, mire ők – Loriennel...
Receptek
2010. 12. 07.
Csirke-spenót-pakkeri
A tésztavilág egyik legbizonytalanabb műfaja a tészta, mint köret. Vajon melyik húshoz, milyen tészta illik köretként? Jobb-e vagy legalább olyan jól működik-e, mint a rizs, illetve a...
Receptek
2010. 12. 03.
Keresztapa-spagetti - a híres jelenet
 És itt a recept leírva >>>www.bbc.co.uk/dna/h2g2/A467741Köszönet érte Olgicsq-nak. ...
Receptek
2010. 11. 29.
Kacsamell zsályás tagliatellével
A hidegre való tekintettel egyre jobban izgatnak a kalóriadús fogások. Horasz az első hímnemű bloggerünk, tőle eddig még nem idéztünk, de ennek a hús+pasta kombónak nem tudtunk...
Receptek
2010. 11. 24.
Máltai marharagús rakott rigatoni
Az utolsó klasszikus receptem. Pár éve Máltán jártunk és az derült ki, hogy az egész szigeten nem tudnak egy rendes ételt elkészíteni, csak a legbüdösebb, zsírosabb kikötői...
Receptek
2010. 11. 23.
Sfincione tésztaként
Pizza pastával? Vagy pizzafeltét tagliatellén? Őrültségnek hangzik, de Dolce Vita bevállalta. Hatalmas rutin és kreativitás kell az ilyen határátlépésekhez.Erről a tésztáról szinte...
Receptek
2010. 11. 16.
Majorannás tészta
A legkényesebbnek hitt fűszernövények képesek novemberben feltámadni, mintha csak erre vártak volna. Az én korianderem egész nyáron csak vegetált, most azonba büszkén feszít a barna...
Receptek
2010. 11. 10.
Szimpla paradicsomos spagetti
A egyszerűség elvarázsol. És sosem tudok ellenállni annak, ha valaki a tésztareceptekben tényleg a legnemesebb minimumot keresi. Mint pl. Reni ebben az alapreceptben.  Vannak olyan...
Receptek
2010. 11. 08.
Az elrontott paradicsomos halas óriáskagyló
Az első bonyolultabb Vomberg-recept a Gyermelyi szakácskönyvéből, amit volt merszem elkészíteni, és hát nem is sikerült valami fényesen. Ez valószínűleg azért van, mert képtelen...
Receptek
2010. 10. 28.
Nemzetközi tejszínes curry-s jalapenós tengeri hal
 Az eső tehet erről az ételről. A halazás eldöntött tény volt, de Vomberg receptjét mégsem tudtam elkészíteni, mert ahhoz ki kellett volna menni az esőbe zellerért. Így...
Receptek
2010. 10. 22.
Nyelvhal gyökeres fészekkel
Aki a fehérrépát lenézni, nem tudja, mit beszél. Attól még, hogy a magyar konyhában karakterszerepeket osztanak rá, ő egy hálás és izgalmas zöldség, ami főszerepben is csodálatosan...
Receptek
2010. 10. 21.
Paradicsomos halas óriáskagyló
Ezt a receptet azért közlöm, mert erősen érzem magamban az elszánást, hogy én is elkészítsem saját magamnak. Most kiderül az igazság. Finom-e? Szép-e? Könnyű-e?...
Receptek
2010. 10. 20.
Spenótos olívalevél olasz nyelvleckével
Még Olaszországból hoztam egy nagyon csinos csomag tésztát, kis recés zöld tappancsokból áll, nem uniform darabok, tehát mindegyik más, ami azt sugallja, hogy kézi munkával készült: ez...
Receptek
2010. 10. 15.
Lasagne helyesen
Boldogabb bloggerek boldogabban főzik a lasagnét is. Lila Fügének nem okozott gondot Locatelli utasításainak követése. Őt olvasgatva veszem észre, hogy én miket hagytam ki, illetve...
Receptek
2010. 10. 14.
Lasagne
Hosszú-hosszú ideje tervezem már, hogy a saját konyhámban is előállítom az egyik kedvenc olasz alapételemet, a lasagnét, de sosem éreztem magamban elég erőt hozzá, most eljött a...
Receptek
2010. 10. 12.
Gorgonzolás gnocchi brokkolival
Ez a recept annyira csodás, és Füge annyira szépen írja le a gnocchi elkészítését, hogy lassan most már tényleg leküzdöm a macho beidegződéseimet és egyszer magam is meggyúrom ezt a...
Receptek
2010. 10. 07.
Friss, házi tagliatelle szalonnával és aszalt paradicsommal
Egyre komolyabban gondolkodom azon, hogy vásárlok egy tésztagépet. Korábban azzal ámítgattam magam, hogy a tésztagyúrás a nők felségterülete, de most már látom: fogy a levegő a...
Receptek
2010. 10. 06.
Currys-csirkés spenótos tészta
A hétfő kész helyzet elé állított: egy elfogyasztandó csirkemell és egy otthonmaradt beteg gyerek közé szorultam.  Ebből tehát nem lesz semmiféle pikáns, izgalmas csípős,...
Receptek
2010. 09. 28.
Pici toszkán
Dolce Vita is belefutott egy bigoliba, csak ő Sienában, és az ő bigoliját úgy hívták „pici”. Nem igaz, hogy minden olasz tészta könnyű eledel! Dolce receptje igazi nehéz...
Receptek
2010. 09. 17.
Spagetti húsgolyóval
Amerika első számú hozzájárulása a világ tésztakultúrájához (persze az olasz bevándorlók révén), vallása is van, valószínűleg finom is. Lila Füge első vendégposztja a Más...
Receptek
2010. 09. 14.
Gorgonzolás fileja sült céklatallérokkal
Ha életemben még egyszer látok egy boltban fileját, akkor valószínűleg inkább a nem-paprikás változatot veszem, és akkor készíthetek valami nagyon barátságos, elomló, tejszínes...
Receptek
2010. 09. 13.
Filea Calabria
Calabria a csizma orra, száraz és hegyes, tűzforró mediterrán világ, tipikus helyi tésztája a filea, amire úgy lettem figyelmes, hogy egy olaszországi boltban egy nagy chilipaprika volt...
Receptek
2010. 09. 02.
Orecchiette zsályapestóval és pagoda karfiollal
Reni hivatásos fotós, amit le sem tagadhatna, esküvőket fotóz amúgy, de néha megtámadja a konyhát, és abból jó dolgok sülnek ki. Ilyesmit pl. ha megfeszülök sem lettem volna képes...
Receptek
2010. 09. 01.
Rákos-paprikás fekete fészek
Olaszországi utunk legpszichedelikusabb tésztája a 80 centis fekete spagetti volt, amit folyton kerülgettünk a különleges-tészta boltokban, de valahogy sosem szántuk rá magunkat, és még a...
Receptek
2010. 08. 31.
Gnocchi medvehagymás paradicsomszósszal
Az az igazság, hogy nem csak én főzök tésztát a magyar interneten, sőt azt kell mondjam, hogy sokan nálam sokkal ügyesebben főznek tésztát, ezért véget vetek a saját egyeduralmamnak,...
Receptek
2010. 08. 27.
Húsos paradicsomos lasagne
Tonycaviar élete álma, hogy egyszer lasagnét süssön, és van is neki talonba ilyen tésztája, de mindeddig képtelen volt rászánni magát. Talán, ha lesz a kezében egy hajszálpontos...
Mástészta
2010. 08. 26.
A strozzapreti
Az olaszok a legviccesebb neveket találják ki a tésztáiknak, és ezek közül is az egyik legkifejezőbb a strozzapreti, ami magyarul annyit tesz: „papfojtogató”.Persze számos...
Receptek
2010. 08. 25.
Gombás, parajos, háromsajtos metélt
A tagliatelle az egyik legalapvetőbb és legfinomabb olasz tojásos tészta – frissen és szárazon egyaránt. A hagyományos tagliatelle nyolc tojásból készül, és már-már sütemény....
Mástészta
2010. 08. 23.
Pastificio Mazzi
Nemigen volt érkezésünk előre bármit leszervezni az olasz tanulmányi kirándulásunkból, ezért gyakran helyben kellett rögtönöznünk. Sirmionéban, a parkolóval szemben volt egy...
Mástészta
2010. 08. 20.
A panificio
Észak-Olaszországban panificióból, azaz pékségből nincs hiány. Elvileg minden helyiségben van, persze nem ellenőriztem, de errefelé a falvak is olyanok, mintha városok lennének, helyes...
Mástészta
2010. 08. 19.
Pasta Fresca, Parma
...
Mástészta
2010. 08. 18.
Pasta Italiana
Annyi mindent mondtunk már a tésztáról ezeken az oldalakon, hogy végül muszáj volt elmenni Itáliába megnézni, hogy is néz ki a tészta valójában. Tanulmányi utunkat Veronában...
Mástészta
2010. 08. 17.
Ez vajon milyen tésztát készít?
...
Mástészta
2010. 08. 16.
Sanguinaro, Parma
...
Mástészta
2010. 08. 13.
Csomagolják a Pasta Frescát
...
Mástészta
2010. 08. 12.
Lugagnano, Verona
...
Receptek
2010. 07. 28.
Paradicsomos-paprikás kagylótészta
Hiába mondják, hogy ne keverjük a magyar stílust az olasszal, ez a kis remix nekünk itt olyan természetes, mint a levegő, amit beszívunk. Mi van otthon: magyar lecsópaprika és olasz...
Receptek
2010. 07. 27.
Tejszínes lazacos pákkeri
Valahol a lazacostészta és a kímélő tésztasaláta között helyezkedik el ez a kellemes recept, melyben a töltelék lazán hever a pákkeri vaskos csöveit mellett, és nem is tesz úgy,...
Receptek
2010. 07. 16.
Rikottás, parajos óriáskagyló
Nem szívesen válunk meg a paradicsom-spenót-sajt nemzetiszínű mennyországától, de szívesen nyitunk a különlegesebb fajta tészták felé. Az óriáskagyló régóta beszédtéma, de még...
Receptek
2010. 07. 14.
Spenótos-paradicsomos rakott tészta
Anyám nemcsak a szakmájában, de a konyhában is merész újító, számtalan légből kapott recept megvalósítója. Ez a rakott tészta az egyik legsikeresebb kompozíciója, kevés...
Receptek
2010. 07. 12.
Paradicsomos olajbogyós tészta halszelettel
Ha már ennyire elszálltunk paradicsom-irányba, akkor lássunk valami kifinomult paradicsomos kompozíciót Mr. Vombergtől. A frissen aszalt paradicsom különösen ínyenc jelleget kölcsönöz...
Receptek
2010. 07. 08.
Paradicsomos tészta
A paradicsomos tészta az olasz konyha origója: egyszer nekem is muszáj volt szembenéznem vele. Úgy döntöttem, hogy az eddigi hozzám eljutott legautentikusabb receptet, a pár poszttal feljebb...
Receptek
2010. 07. 07.
Paradicsomos tonhalas tésztasaláta
A zeller az egyik legcsodásabb zöldség, a tonhal a legvagányabb hal, paradicsom pedig mindenben van. Érdemes komolyan venni a tésztasalátát, mert a tésztasaláta és a tésztaétel...
Mástészta
2010. 07. 06.
Giorgio Locatelli: Ízek Itáliája
Az olasz konyhát bizonyos fokig mindenki ismeri, vagy legalább ismerni véli – pizza, pasta, bazsalikom, paradicsom, mozzarella, stb… - miközben a valódi olasz kulináris szellemhez...
Receptek
2010. 07. 01.
Paradicsomos bazsalikomos penne kagylóhússal
Múltkor azt írtam, hogy kánikulában hülye, aki húst eszik (csak finomabban), és erre jöttek a Facebookon, hogy a fetás-olívás tésztasaláta nagyon szimpatikus étel, csak sajnos nem lehet...
Receptek
2010. 06. 29.
Fetasajtos olívás tésztasaláta
Kánikulában jobb, ha nem eszünk húst, mert fárasztó megemészteni. Zöldségek, sajt, olíva, ezekben tessék ilyenkor gondolkodni. 400 g fetasajt, 2 dl olívaolaj, 2 szál rozmaring, 1 cs...
Receptek
2010. 06. 25.
Paradicsomos tollhegy hallal, olajbogyóval
A paradicsomos-halas tészták sora végeláthatatlan, már Tonycaviar is közzáadott egy egyszerű tonhalas verziót, most Mr. Vomberg szintén pofonegyszerű változata következik általános...
Mástészta
2010. 06. 11.
Toscana Gusto
Tésztát nagyon sokféleképp lehet főzni. Így elsőre három alapvető irányzatot látok: a nagymamásat, a modernet és az olaszost. Nagymama alapvetően magyaros recepteket főz, túlfőzi...
Receptek
2010. 06. 09.
Rákocskás spagetti
A tészta és a tenger gyümölcsei olyan evidens társak, mint a kenyér és a vaj. Persze mi magyarok ebből a kultúrkörből is kicsit ki vagyunk zárba, tenger helyett halaspultjaink és...
Receptek
2010. 06. 01.
Aglio e olio
Ez a tésztarecept talán valóban a legegyszerűbb mind közül, mégsem készítjük túlzottan gyakran, főképp azért, mert nem élünk Olaszországban. A fokhagymás-olajos spagetti a...
Receptek
2010. 05. 20.
Tonno e pomodoro
Először megírom azt a 4-5 egyszerű alapreceptet, melyek évek óta hűségesen szolgálják az otthoni közétkeztetés nemes célját, azaz rendszeresen esszük, mindenkinek ízlik, és sose...
LEGFRISSEBB
Minden jog fenntartva! Gyermelyi Zrt. 2021