A Yiddishe Mamma Mia a Gozsdu udvar negyedik udvarában nyíló étterem, már nevében is poénnal indít, később ez fokozódik, miközben a fúziós pastám igen korrekt volt.

Vajon miért nincs zsidó gyorskaja sehol a világon? A zsidó diaszpóra miért nem mindennapi gasztronómiai szolgáltatásokból él meg a kínaihoz, törökhöz hasonlóan? Egyszerűen azért, mert a zsidó konyha nem játék, és a zsidók nem is nagyon játszadoznak vele. Bonyolult, sok hozzávalós, drága konyha, ha tényleg kóser akar lenni, akkor még drágább. Viszont van is rajongótábora, van húzóereje. Ezért a Gozsdu udvari leleményes vendéglátó úgy gondolta felgyorsítani a zsidó konyhát, hogy fuzionálja az olasszal – és bejött – a hely tele van, és mindenki örömmel böngészi a fúziós ételneveket, mint pl. „jaffa cotta”, és más egyéb finomságok.

A kánikula-menü hideg uborkalevessel kezdődik, ami nagyon finom volt, de legalábbis nagyon jólesett. Utána megpróbáltam belecsapni a fúzió közepébe, és rendeltem egy libasültes házi tagliatellét. Szárított paradicsom volt mellé ígérve, de egyáltalán nem bántam, hogy mellé kicsit sült koktélparadicsomfeleket kaptam, mert a friss, úgy szeletvastagságban, mint átsültségben jól eltalált libasültérmékkel nagyszerűen harmonizált, hozzá a házi tagliatelle már-már ragacsos galuskára hasonlított, ami össze is ragadt önmagával, ez nagyon rusztikus volt és a hozzá jutó gombaszeletekkel, parmezánnal nagyon emberi, és nagyon kedves, mámés. Jó volt a gombától barnás szósz, és mindennek kellemes állaga volt. Mondjuk elég sokáig tartott, míg elkészült, de hát a libasült nincs meg egy pillanat alatt – még akkor sem, ha pastára teszik.