Nem mindenki néz jó szemmel az extravagáns tésztafeltétekre, ami érthető, hiszen a tészta lényege egyszerűségében és közvetlenségében van, mégis: vannak ilyenek. Az egyik irányzat pl. az oroszos kaviáros, vodkás vonal, ennek alcsoportja a skandinávos lazacos-vodkás. Ezt próbáltam meg lerángatni a földre, egyszerű pastát csinálni belőle.

Meghámoztam, felvagdaltam némi fokhagymát, póréhagymát apróra, és vajon megfonnyasztottam őket. Aztán beleöntöttem egy üveggel abból a viszonylag olcsó „Viking” márkájú lazactörmelékből, ami nem szép, de az íze az elvárható szinte füstölt-lazac ízű, és másra amúgy sem igazán alkalmas, max. kenyérre kenni. Az olaját is beleöntöttem. Kicsit összesütögettem, majd a felvagdalt kapribogyót is hozzátettem. Aztán meglocsoltam kb egy deci vodkával. Persze elrotyogtattam – nem akartam konkrétan vodak-ízű ételt enni, ez sikerült is, a vodkaíz egyáltalán nem érződött. Úgyhogy utólag pontosan nem is tudom, minek raktam bele. Ha az nem lett volna otthon, akkor fehérbort öntöttem volna hozzá. Itt lehet fűszerekkel matatni – koriandermag, zsálya, rozmaring – ezeket ajánlanám kis mennyiségben.

Amikor a rotyogtatásból elég volt, akkor két kanál főzővizet öntöttem rá, majd 2 deci tejszínt, amit aztán besűrítettem, és el is zártam a lángot. Egy szerencsétlen baleset okán rigatoni tésztát használtam hozzá, de ez hiba volt. Penne kitűnő a célra. A szósz nem lesz valami anyagerős, de akkor legalább legyen belőle sok! A szószba beleszedtem a tésztát, összekevertem, diónyi vajat dobtam rá, hagytam egy kicsit összeérni, aztán némi parmezánreszelékkel a tetején tálaltam.

Nincs ezzel a tésztával semmi baj, csak tényleg ne az olaszos stílusban arányítsuk a szószba a tésztához, mert akkor ízetlen lesz. Folydogáljon az a szósz a tésztán, akkor finom lesz. Ha viszont elszánjuk magunkat egy igazi lazac felhasználására, akkor biztos még kétszer ilyen finom lesz!