Ízvadász

2015. 11. 19.

2spaghi

Novemberi tavasz. Kellemes, imádom. Remélem, ez nem azzal jár azért, hogy márciusban viszont hóviharok jönnek. Szombat, Gozsdu udvar, antik vásár. Imádom végignézni a kínálatot, szeretem a régit, az újat és a mást. Barátnős nap, ebéd, bor, olasz kávé, brüsszeli macaron a Paul-ból, és mozi.

1_20.jpg

Egy pici helyre ültünk be ebédelni. Olaszok fogadtak a pult mögött, amiben frissen készített – nyers – tészták, és kétféle készétel fogadott minket. Ugyan azt olvastam a kis étteremről, hogy nem beszélnek a fiúk magyarul, ez nem igaz, valamit azért megértenek, bár a beszélgetés olasz, angol és magyar kombóban zajlott. Túl sokat nem válogattunk, hiszen a sütőtökkel, sajttal, hússal töltött ravioli integetett nekünk, hogy őt válasszuk. Paradicsomos vagy tejszínes mártást kérhettünk volna, de az egyik olasz lebeszélt róla minket, azt mondta, hogy az olasz ember nem szószozza ezt a tésztát, olívaolaj, parmezán, fűszerek, és pronto. Én annyira szósz és szaft imádó vagyok, hogy bevallom kételkedtem, hogy nekem jó lesz-e a tészta „magában” tálalva. Olasz bort rendeltünk. Vöröset és fehéret. Zamatos volt, erős, gyümölcsös. Nagyon jól passzolt a kihozott – szaft nélküli – tésztánkhoz, ami meglepetésemre mennyei volt. Minden falatot megdicsértünk, csukott szemmel ízleltünk. Stílusos tálalás, és design nincs. Csinálják, kihozzák, mosoly. De kinek kell a hacacáré, amikor az eredeti ízek, a mamma házi tésztája miatt mentél oda, és a lényeget, annak is a velejét megkapod. A sárga székeken pedig olvadozol evés közben, majd mindenkinek elmondod, hogy te ilyen lélekmelengető olasz tésztát még nem ettél... :)

2_20.jpg

3_17.jpg

4_16.jpg

5_13.jpg

6_13.jpg

7_10.jpg

8_8.jpg

Mielőtt gyökeret eresztettünk volna ebéd után a kis étteremben, elfogyasztottunk egy olasz espresso-t, kerestünk egy mozit, és elégedetten kapcsoltunk ki további két órára.

Mert néha megérdemeljük!

 

;-)

 

2 spaghi:

1075 Budapest

Király utca 13.

 

- KockacZukor -

 

 

Ez is érdekelhet
Minden jog fenntartva! Gyermelyi Zrt. 2021