Az Aglio e Olio – az olasz tésztareceptek legegyszerűbbike – feltételezésem szerint nem arról szól, hogy valami hangsúlyozott egyszerűséget csempésszünk a mindennapi étkezés dús burjánzásába, hanem sokkal inkább a tésztaalapoknak egy olyan alapvető kiindulási pontja, melyet szinte gondolkodás nélkül, ösztönösen lehet tovább fejleszteni, kinek kinek a maga ízlése, ötlete, rendelkezésre álló alapanyagai mentén.
 

Én is kihasználtam az alkalmat arra, hogy az év során összegereblyézett ötletek némelyikét rávezessem az ’olio üres négyzethálós papírjára. Így lett az a’la Tonycaviar, bármilyen ostobán és fellengzősen is hangzik ez.

Így került az aglio e olio-ba még a petrezselyem előtt némi kockára vágott citromhéj, aztán a legvégén a már szokásosnak mondható bazsalikom-menta-vaj-főzővíz aromás emulzió. 8 tojásos pappardellével készítettem, szép nagy tányérba szervíroztam magasról, hadd tekeredjenek a lomha pappardelle-csíkok. A halom csúcsára petrezselyemleveleket helyeztem, közéjük egy vajszilánkot, végül pedig meghintettem hawai fekete sóval, ami nem csak jól néz ki, de szuper-erős só íze nagyszerű kontrasztot képez a barátságos fokhagymás, vajas tésztaízekkel.