Kultúrmetélt

2021. 06. 21.

Szent Iván-éji tésztaparti

Seprűn repkedő boszorkányok, tűztánc, hancúr a hajnali harmatban… Ki tudja, mit hoz számodra Szent Iván éjszakája, egy biztos: a fenséges pugliai, ünnepi tészta feltölt ízzel, energiával!


Szent Iván éjszakája a június 23-áról 24-ére virradó éj, az év legrövidebb („fehér”) éjszakáinak egyike, a nyár kezdetének – egyes kultúrákban közepének – ünnepe. Régebben egybeesett a nyári napfordulóval, az idők során végrehajtott naptárreformok miatt azonban a csillagászati nyár beköszönte (június 20-21.) és Szent Iván-éj, ill. az azt követő Szent Iván-nap ma már kis késéssel követi egymást. Kultúránként változó, hogy melyikre helyezik a hangsúlyt, Svédországban például a június 20-a és 26-a közé eső napforduló-ünnep az év egyik legfontosabb eseménye, a két dátum közötti szombat (Midsommardagen) pedig nemzeti ünnep. Olaszországban ezzel szemben Keresztelő Szent János (június 23-ról 24-re virradó) éjszakáját és (június 24-i) ünnepnapját tartják – ami természetesen megegyezik a mi Szent Iván-éjünkkel és a Szent Iván-nappal, csak az ünnep magyar neve a János régi formáiból: Jovános, Ivános alakult ki.

A nyári napfordulónak az emberi közösségekben a kezdetek kezdetétől nagy jelentőséget tulajdonítottak, az agrártársadalmak kialakultával pedig még inkább, hiszen az időpont a bőség, a prosperitás eljövetelét jelzi. Az év legrövidebb, de annál intenzívebb éjszakáján tűzzel, tánccal, termékenységi rítusokkal ünnepelték a fényt, ekkor szabadon tombolhattak az érzékek.


Észak-Európától Iránig sok helyen máig él a szokás, hogy napforduló-éjen hatalmas máglyát kell gyújtani, melynek tüze elűzi a sötét, fenyegető erőket és utat nyit a fény, a beteljesülés felé. Hazánkban a szokást „szentiváni tűzgyűjtásként” ismerték, a vele kapcsolatos hagyományok: férfiak és nők felelgetős éneke a tűz körül, a tűz átugrása termékenységi rítusokra vezethető vissza. Az éj előrehaladtával az ünneplők még a mélyen vallásos középkori Európában is ledobták láncaikat: hosszú órákon át tartó, eksztatikus táncuk „jánostáncként” (más néven vitustáncként) vált ismertté.

Fontos szerepet játszanak a nyári napforduló-ünnep során a természet ajándékai: a termesztett gabonák és növények – melyek bőségéért ekkor áldoztak pl. Ceresnek, a mezőgazdaság római-kori istennőjének –, valamint a vadon élő fák, lombok, gyógynövények. Lettországban például az otthonokat, gabonatárolókat, istállókat, manapság pedig már az autókat is vörösberkenyével, tölgy-, hárs- és nyírfaágakkal díszítik, a férfiak a tűzgyújtáshoz tölgy, míg a nők virágokból és gyógynövénekből font koszorút viselnek. A hagyomány szerint, a jó egészség érdekében az a leghatásosabb, ha Szent Iván-nap hajnalán, mezítláb gyűjtjük be a harmatos gyógynövényeket: lóherét, tehénbúzát, bükkönyféléket, Szent Iván seprűjét (alias tejoltó galaj), amikből egyrészt gyógytea készül, másrészt csokorba kötve az otthonok, gyerekszobák fertőtlenítésére szolgálnak. Ízületi, reumatikus problémákkal küzdőknek szintén ajánlott hajnalban, a hűs, harmatos gyógynövények között hemperegni egy jót…

Az ősi terményrítusok az idők során Keresztelő Szent János kultuszával egyesültek – június 24-e a keresztény naptár szerint ugyanis az ő születésnapja, amit az egyház az i.sz. 5. századtól „vont össze” a nyári napfordulóval, mivel a Jézusban a megváltót felismerő János is úgy mutatott kiutat a sötétből, ahogy a fény a nyár eljövetelével győzedelmeskedik rajta. A Jézust a Jordán vizében megkeresztelő, később Heródes által lefejeztetett Jánost kora legnagyobb prófétájaként tisztelték, később a szabók, építők, nyomdászok, a viharok és jégesők károsultjai, a sebekből, görcsös megbetegedésekből gyógyulók, és természetesen maga a megkeresztelkedés, a hit felvételének védőszentjévé vált. Patrónusa egyben a délnyugat-angliai Pennzance városának, a skóciai Perth-nek, a híres portugál kulturális-kereskedelmi központnak, Portónak (ahol beszámolók szerint az egyik leghangulatosabb Szent János-napi utcafesztivált tartják), az olaszországi Cesenának, Firenzének, Genovának és Torinónak, valamint a Jeruzsálemi Szent János Ispotályos Lovagrendnek (közismertebb nevén, 1530-tól: Máltai Lovagrend).


Bár Olaszországban az egyház dominanciája az évszázadok során elfedte az ősi szokásokat, azok máig tetten érhetők Szent Iván-éj (Festa di San Giovanni) bizonyos elemeiben: laziói, római hagyományok szerint az év legrövidebb éjszakáján az ünnepi máglyát a közösség legidősebb tagjainak kellett meggyújtani, hogy a tűz megszentelje a földet, megtisztítsa a gonosz erőktől, és nem mellékesen messze űzze a boszorkányok vad seregét… A gyógyulás és a regeneráció is nagy hangsúlyt kapott: a Szent János-napi „revitalizációs csomaghoz” hozzátartoztak azon gyógynövények (egynyári üröm, kerti ruta, menta, zsálya, orbáncfű), amiken e misztikus éjen meg kell ülnie a harmatnak, mielőtt leszednék őket. Szintén kiemelt szerepet játszott a számos kultúrában univerzális gyógyírként ismert fokhagyma: „Ha Szent Jánost fokhagymával nem tartod, egész évben szegénységed láthatod” – tartja a mondás.

Lazio-tartományban és Rómában az ókori Ceres-kultusz Keresztelő Szent János hagyományaival fuzionált: helyi tradíciók szerint, hogy Szent János-napon feltartóztassák a boszorkányok tomboló seregét, akik seprűiken a hírhedt beneventói (ősi szamnita város Rómától 240 km-re délre) diófa felé repültek – e diófa alatt tartották kicsapongó rituáléikat, szeánszaikat a boszorkányok és a longobárd harcosok –, a rómaiak fokhagymafűzérekkel és boszorkányűző gyógynövényekkel felszerelve siettek a Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyházhoz (Róma legrégibb, a 4 pápai bazilika közül legmagasabb rangú temploma), és mindent megtettek, hogy a város felett vad táncot ropó boszorkánycsapatot elkergessék… Emiatt a zamatos olasz diólikőrt, a nocinót (vagy: nocillo) is Szent János-napon ildomos készíteni, éretlen, zöld dióból, amit az instrukciók szerint „harmattal lepve Szent János éjjelén meztelen talpú lányok szedjenek”. Figyelem: a tökéletes likőrhöz mindemellett páratlan számú dióra van szükség.

Az egész éjszakai felhajtás, diógyűjtés, harmat-terápia és boszorkányűzés után pedig mi mást ebédelhetne június 24-én a kimerült római, mint csigát Szent János-módra (lumache di San Giovanni)? A magyarázat gasztroszimbólumokban rejlik: a csiga szarvai viszályt jelképeznek, ezért jól el kell temetni őket a gyomorban, a csiga egésze ugyanakkor szerencsét hoz, emiatt fogyasztása Szent János-napon nagy mennyiségben ajánlott (szegény római csigák naptárába valószínűleg inkább gyásznapként vonult be június 24.)…


Rómánál délebbre, egész pontosan délkeletebbre kalandozva, találunk ártalmatlanabb napfordulós csemegét is, mégpedig egy dinamikus, nyárias, mediterrán tészta személyében: a „Spaghetti alla san Giuannidd” (spagetti Szent János-módra) egész Olaszországban kedvelt ünnepi fogás.

A tészta a „csizma sarkát” elfoglaló régió: Puglia emblematikus étele, mely Campaniával, Basilicatával, Calabriával és Szicíliával együtt az i.e. 8. századtól „Magna Graecia” részét képezte, a Földközi-tengerpart mentén ekkor jelentős városokat hoztak létre az Égei-régióból érkező görög telepesek. A görög kultúra, civilizáció nagy hatással volt a később a területet uralma alá hajtó Római Birodalomra és az európai történelem egészére. Bár a forró Dél-Itália évezredekig kultúrák (görög, római, gót, bizánci, longobárd, arab, normann, spanyol…) „átjáróháza” volt, gyökereiben, szokásaiban, zenéjében, táncaiban sőt, nyelvében is él a görög múlt: Pugliában, a Salentói-félszigeten, valamint Calabriában lévő közösségek máig használnak italo-görög nyelveket (ún. griko).

Spaghetti alla san Giuannidd

Hozzávalók 4 személyre:

- 40 dkg durum spagetti

- 5-6 gerezd fokhagyma

- 60 dkg, félbevágott koktélparadicsom

- 8 db, olajban eltett szardellafilé

- 2 evőkanál ecetes kapribogyó

- 1 szárított chilipaprika (peperoncino), felhasználás előtt késlappal összezúzva

- 24-26 szem fekete olívabogyó

- Frissen őrölt tengeri só & extra szűz olívaolaj

- A tálaláshoz friss petrezselyem

Elkészítés:

1. Egy nagyobb serpenyőben hevítsünk olívaolajat, tegyük bele a fokhagymát, a szardellafilét és az összezúzott peperoncinót. Kevergetve pirítsuk addig, míg a fokhagyma aranyló színt nem kap, ekkor húzzuk le a tűzről.

2. Dobjuk a serpenyőbe a félbevágott koktélparadicsomokat, tegyük vissza a tűzre és olykor megkeverve főzzük 15-20 percig. A paradicsomokat villával kissé szét is nyomkodhatjuk.

3. Amikor kész, húzzuk le a tűzről, keverjük el benne a lecsöpögtetett kapribogyót és a fekete olívát. Kóstoljunk, óvatosan sózzunk, mivel a szardella is sós.

4. Mindeközben főzzük ki a spagettit lobogó, sós vízben a csomagoláson feltüntetettnél 1-másfél perccel kevesebb ideig. Ha kész, szűrjük le, de 1 pohárral őrizzünk meg keményítőben gazdag főzővizéből.

5. A serpenyőben lévő szószt tegyük vissza a tűzre, forrósítsuk fel. Amikor forró, öntsük bele a spagettit +kb. fél pohár főzővizet. Forgassuk-kevergessük 1-másfél percig, majd azonnal, forrón, friss petrezselyemmel megszórva tálaljuk. Felejthetetlen Szent Iván-éji ízutazást mindenkinek!

Még több gasztrokuriózumra vágysz? Kóstold meg a délolasz „gyilkos” tésztát is>>

További kulináris izgalmak a teszta.fun „Kultúrmetélt”-rovatában>>

Ez is érdekelhet
Minden jog fenntartva! Gyermelyi Zrt. 2021