Konfliktuskezelés gasztrodiplomáciával: ezt nyújtja évszázadok óta a Kappeler Milchsuppe, a kultikus svájci békeleves, amivel még napjainkban is vitás kérdéseket rendeznek a különböző kantonok képviselői. De hogyan vált kuriózummá az egyszerű alpesi étel?

Nem ritka Svájcban a kantonok közötti villongás, hiszen rendkívüli önállóságot élveznek és eltökélten képviselik érdekeiket. De feszültségek mindig vannak és lesznek, lényeg, hogy pont kerüljön az ügyek végére úgy, hogy mindenki nyerjen és helyreálljon az egyensúly: ez sikerült St. Gallennek és Zürichnek 2006-ban, az esemény örömére a két kanton vezetője pedig ünnepélyesen elkanalazott egy Kappeler Milchsuppét. Nagy pillanat volt ez, egy 300 éves konfliktus vége.

A vita az 1712-es svájci polgárháborúra (Toggenburgi háború) nyúlik vissza, ekkor ugyanis a toggenburgi régió rekatolizációját erőltető Sankt Gallen-i apátság összetűzött a protestáns lakossággal és az őket támogató Zürich és Bern kantonokkal. A feszültség háborúba torkollt, mely során a protestáns kantonok kerekedtek felül, amivel örökre vége szakadt a katolikus kantonok addigi befolyásának. A harcok során azonban Zürich és Bern csapatai feldúlták a már akkor 1000 éves Sankt Gallen-i apátságot és felbecsülhetetlen értékű kincseket – köztük a híres Szent Gallen-glóbuszt – tulajdonítottak el, amiket az idők során „elfelejtettek” visszaadni. Végül, egy 1996-tól 2006-ig zajló folyamatban Zürich és St. Gallen rendezték a konfliktust, és Zürich számos műtárgyat visszaszolgáltatott (bár az említett glóbuszt nem: ma a másolata látható St. Gallenben, az eredeti a zürichi Landesmuseumban van). Úgy tűnik, a felek mégis kielégítőnek találták a végeredményt, a béke megpecsételésére pedig a kantonok vezetői 2006-ban asztalhoz ültek, és elfogyasztottak egy tányér Kappeler Milchsuppét.

Hogy miért pont azt? A Toggenburgi háborúnál csupán 200 évvel kell visszamenni az időben, hogy megkapjuk a választ: 1529-ben szintén összecsapásba torkollt a katolikus és a protestáns kantonok közötti viszály, azaz csak torkollt volna, ha a két fél katonái olyan állapotban lettek volna. Az igazság, hogy az Ulrich Zwingli, a „svájci Luther” által mozgósított zürichi protestáns csapatok farkaséhesen, erőtlenül poroszkáltak, hogy megütközzenek a déli katolikus kantonok hasonló állapotban lévő katonáival… Az ütközet Zürich kanton déli határánál, a kappeli apátság (Kappel am Albis) melletti mezőn következett volna be, a két fél legyengült katonái azonban inkább a gasztrodiplomácia mellett döntöttek: fegyvereiket elhajigálva jó adag tejlevest főztek, és együtt lakomáztak a csatamezőn. Az étel puritánnak volt mondható, de számukra valószínűleg az életet jelentette: a Milchsuppéhoz a hagyomány szerint a zürichiek kenyérrel és sóval, míg a déli kantonok katonái tejjel járultak hozzá. Az eseményt a híres svájci festő, Albert Anker (1831-1910) örökítette meg 1869-es festményén, a kultikussá vált békelakoma – mely sokak szerint a svájci demokrácia lényegét fejezi ki – tiszteletére pedig emlékhelyet létesítettek az esemény helyszínén, amit immár Milchsuppesteinnek, „tejleves mezőnek” hívnak.

Albert Anker: Die Kappeler Milchsuppe (1869)

Történelmi jelentősége ellenére a békeleves gasztrokuriózumnak számít: egyeltalán nem olyan közismert svájci specialitás, mint a raclette, a fondue vagy akár a Bircher-müzli. Hagyománya a közéletben mégis élő (a nacionalista-konzervatív SVP-párt meg is próbálta kisajátítani nemzeti jelképként), gasztrokörökben pedig ma már természetesen nemcsak tejből, kenyérből és sóból készítik: a 21. századi verzió aromás Sbrinz-sajttal (a svájci parmezán), pirított kenyérkockákkal, friss zöldfűszerekkel tálalva az igazi. Íme, egy kivitelezésében klasszikus (a sajt nem fő a levesbe, a kenyér igen), fűszerezését illetően újhullámos recept, ha békére vágysz:

Kappeler Milchsuppe – svájci békeleves

Hozzávalók:

- 2 evőkanál vaj

- 30 dkg szikkadt, közepes kockákra vágott, jóízű kenyér

- 1 liter, legalább 3,5%-os tej

- Személyenként 1 evőkanál frissen reszelt, aromás keménysajt (Sbrinz, parmezán…)

- 1 fej finomra vágott fehér hagyma

- 3 gerezd reszelt fokhagyma

- 2 dl hús/zöldségalaplé

- 1 teáskanál köménymag

- Pár csipet frissen őrölt szerecsendió

- 1 csipet szegfűszeg

- Frissen őrölt só, bors

- Apróra vágott, friss snidling/petrezselyem a tálaláshoz

Elkészítés:

1. A szikkadt kenyérkockákat forró sütőben pirítsuk világos aranybarnára.

2. Egy nagy lábasban, közepes lángon forrósítsuk fel a vajat.

3. Dobjuk rá a fehér hagymát és a reszelt fokhagymát, kevergetve pirítsuk pár percig.

4. Öntsük hozzá a hús- vagy zöldségalaplevet, tegyük bele a fűszereket és a kenyérkockákat. Időnként megkeverve forraljuk fel.

5. Ha felforrt, vegyük alacsonyabbra a lángot, öntsük bele a tejet. Újból forraljuk fel.

6. Ha ez megtörtént, őröljünk bele sót, borsot.

7. Porciózzuk ki: tányéronként 1 evőkanál fűszersajttal, friss zöldfűszerekkel tálaljuk.

Még több gasztrokaland a gyermelyi.fun Kultúrmetélt-rovatában>>