Mástészta

2019. 10. 11.

Tészták a sütőből

Nagyon szeretem a serpenyőben gyorsan összedobható, mégis ízes és szaftos dolgokat. Ugyanakkor, ha van egy kis plusz időnk, amit a főzésre tudunk fordítani, akkor a sütőben, akár csak rövid ideig, összesütött ételeknek nagyon jó íze tud lenni.

penne_1.jpeg

Most két olyan tepsis tésztát szeretnék megosztani, ahol egy nagyjából fél órás sütőbeli tartózkodással lesz kész az étek. Ezért mindkettőnél érdemes arra odafigyelni, hogy ne főjön túl a tészta, mert még sülni is fog, szósz alatt.

Csirkés szarvacska tepsiben

Hozzávalók:

1 mérce szarvacska tészta
2 evőkanál olívaolaj
Fél mérce csirkemell, felkockázva
½ fej hagyma, apróra vágva
1 gerezd fokhagyma, reszelve
1 darabos paradicsomkonzerv
1 mérce feldarabolt mozzarella
1 csokor petrezselyem, felaprítva
¼ teáskanál só
¼ teáskanál bors
¼ mérce zsemlemorzsa
¼ mérce reszelt parmezán
1 evőkanál vaj és még amennyi kell a tepsi kikenéséhez

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 200 fokra.

Forraljuk fel a sós vizet, majd főzzük a tésztát körülbelül 5 percig. Majd szűrjük le, és tegyük egy nagy keverőtálba.

Közben tegyünk egy serpenyőbe olívaolajat, dobjuk bele a csirkét, és főzzük kb. 3 percig. Ez után tegyük bele a hagymát és a fokhagymát, kevergessük, főzzük még körülbelül 5 percig, amíg a hagyma megpuhul, a csirke pedig átsül.

Ha elkészült keverjük a tésztához, öntsük rá a paradicsomot, a mozzarellát, a petrezselymet, sót és a borsot. Jól keverjük össze, aztán tegyük a kivajazott tepsibe. Közben egy kisebb tálban keverjük össze a zsemlemorzsát és a parmezánt, majd a keverékből tegyünk a tésztára. (Aki nincs oda a zsemlemorzsától az ilyen ételek tetején, az nyugodtan kihagyhatja, ahogy én például a rakott krumpliból is mindig kihagyom.)

Tegyünk az egész tetejére kis vajdarabkákat, majd tegyük a sütőbe, amíg megpirul, körülbelül fél órára.

Penne sült zöldséggel, tepsiben

Ez utóbbi étket nyáron kicsit könnyebb és olcsóbb elkészíteni friss zöldségekkel, de azért ilyenkor is megtalálhatók az összetevők.

Hozzávalók:

2 piros paprika, vékony csíkokra szeletelve
2 cukkini, felkockázva
2 tök (kisebb) szintén felkockázva
4 fej gomba, felszeletelve
¼ mérce olívaolaj
1 fej hagyma, szeletekre vágva
1 teáskanál só
1 teáskanál bors
1 evőkanál provence-i vagy olasz fűszerkeverék
½ kg penne (tollhegy) tészta
3 mérce marinára szósz
1 mérce reszelt fontina sajt (valamilyen puha, zsíros sajt)
½ mérce reszelt, füstölt mozzarella
1 és fél mérce zöldborsó (fagyasztott, kiolvasztva)
¼ mérce reszelt parmezán, és még egy kicsi a tetejére
2 evőkanál vaj

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 220 fokra. Egy sütőpapírra dobjuk rá a zöldségeket (paprika, cukkini, tök, gomba, hagyma) meglocsolva egy kis olívaolajjal és a zöld fűszerekkel. Süssük, amíg megpuhul, nagyjából 15 percig.

Közben főzzük meg a tésztát, de ne teljesen, nagyjából 6 percig. Ha elkészült, szűrjük le.

Egy nagy keverőtálban keverjük össze a tésztát és a zöldségeket, a marinára szószt, a sajtokat a borsót, fél teáskanál sót és fél teáskanál borost. Forgassuk össze az egészet, míg a szósz jól eloszlik.

Tegyük a tésztát egy kivajazott tűzálló tálba vagy tepsibe, tegyük rá a maradék parmezánt, és a vajdarabokat. Süssük, amíg megpirul, nagyjából 25 percig.

Forrás: Giada De Laurentiis

Ez is érdekelhet
Minden jog fenntartva! Gyermelyi Zrt. 2021