Az „Európa Legjobb Gasztroúticéljai” (Best Culinary Destinations in Europe) válogatásában a népszerű desztinációk között rejtett gyöngyszemekre bukkanhatsz!
Úgy tűnik, a gasztronómia tényleg a 21. század rock’n’rollja: kovászos kenyérrel, cevichével, macaronnal lázadunk. Ha nem is annyira látványosan, mint azt felmenőink a ’70-es években tették, talán szégyenkeznünk sem kell az elkényelmesedésért, hiszen mások, de nem kevésbé komolyak társadalmi kihívásaink: klímaváltozás, a víz, a fehérje és a tápanyagok biztosítása egy 2030-ra 8,6 milliárd, 2050-re 9,8 milliárd lakosú Föld számára. A pezsgő nemzetközi gasztroközösség, a „gasztroturizmus” pedig nemcsak kalandot, de információt, tudatosságot, jobb egészséget és akár új kapcsolatokat is jelenthet: sokan a slow food-slow life jegyében már teljesen másképp választanak úticélt, mint régen, és mennek – lehetőleg vonattal vagy más környezetkímélő módon – oda, ahol kultúra és gasztronómia kéz a kézben jár, és a helyiekkel is közvetlenebb kapcsolatba kerülhetünk. Az ilyen kiruccanásokat relatíve költséghatékonyan, a környezetet védve meg lehet szervezni: az EU országai támogatják a vonatközlekedést, ha pl. Nightjettel suhanunk egy közelebbi (10-12 óra alatt elérhető) helyre, mivel éjjel utazunk, akár két kerek napot is hozzácsaphatunk a nyaraláshoz.
Az „Európa Legjobb Úticéljai” (European Best Destinations) brüsszeli székhelyű, 2009-től működő kulturális-turisztikai szervezet, mely Európa, mint a világ első számú úticélja promotálásával foglalkozik, és a regionális turisztikai irodákkal együttműködve nyújt friss, tematikus információt jelenleg 260 európai úticélról „Aachentől Zágrábig”.
Európa legjobb gasztroúticéljai:
Porto, Portugália: a tavaly Európa legjobb desztinációjává választott történelmi város elsősorban az Alto Duoro borvidéken (valószínűleg a 17. századtól) készített likőrborról, a portóiról híres, amit számos gasztrokulturális program, pincelátogatás, kóstolótúra keretében ismerhetünk meg. Portugália, mint úticél évek óta töretlenül a világ élvonalában van, az idei válogatásban is több régiója szerepel: a friss tengeri ételekkel büszkélkedő, csodaszép Azori-szigetek, a népszerű Algarve – egyes felmérések szerint a világon itt a legjobb nyugdíjasnak lenni –, Madeira, az „örök tavasz” szigete kultikus desszertborával, gyümölcseivel és halas fogásaival, és természetesen Lisszabon az utóbbi években világkedvenccé vált „Pastéis de Natával” (más néven: Pastéis de Belém), amit a 19. században a Szent Jeromos-kolostor szerzetesei készítettek először.
Amszterdam és környéke, Hollandia: Gouda, Leerdammer, Maasdam, Edam, Beemster, Leyden, Roomano, Nagelkaas, vagyis minden, ami sajt! Az amszterdami Sajtmúzeumot talán sokan ismerik, de ha igazán emlékezetes holland gasztrovakációra vágyunk, érdemes ellátogatni a neves alkmaari sajtpiacra is. A minőségi sajt első osztályú fehérje, kalcium és a bélflórára kedvezően ható probiotikumok forrása, a hollandok kivételes magasságának (nők átlag: 1,71 m, férfiak: 1,84 m, az utóbbi 150 évben a férfiak átlagmagassága 20 cm-rel nőtt) egyik oka valószínűleg az intenzív sajtfogyasztás. Érdemes azonban a sajthoz információt is társítani: a sajt komplex étel, mely sokszor (bár nem minden esetben) igen magas zsírtartalommal rendelkezik, ezért érdemes főételként kezelni és hozzá csupán némi zöldséget, gyümölcsöt, magvakat, teljes kiőrlésű péksüteményt elcsipegetni. Alkmaaron kívül még egy sajtrégió kapott helyet a felsorolásban: Luzern, Svájc egyik leggyönyörűbb városa a Luzern-i tó partján, ahol nemcsak természeti és történelmi szépségekben – pl. a világ legrégibb fedett fahídjaiban – gyönyörködhetünk, de megismerkedhetünk a fondü és a raklett világával is.
Samobor, Horvátország: a Zágrábtól 20 km-re lévő romantikus középkori városka és természeti szépségekben (Žumberak Nemzeti Park) bővelkedő környéke az a hely, ahová horvát barátaink meghívnak, ha az autentikus helyi konyhát kívánják nekünk bemutatni. A repertoárból nem hiányozhat a krémes helyi interpretációja: egy szelet meglepően légies „kremšnita”, lehetőleg „bermet” desszertbor kíséretében – utóbbi egyébként a vajdasági Fruška Gora borvidék remeke. Samobor legnagyobb ünnepe a minden év februárjában a gonosz szellemek elűzésére hivatott karnevál, a „Samoborski fašnik”, ami szintén jó alkalom a kulináris kalandozásra. Horvátországból az Isztriai-félsziget is bekerült a válogatásba, friss, minőségi tengeri és hegyvidéki alapanyagai, olívaolaja, borai révén.
Strasbourg, Franciaország: a volt Elzász (ma: Grand Est) régió központja, az Európai Parlament székhelye kulináris úticélként eddig nem igazán került reflektorfénybe. Pedig minden megtalálható itt, ami egy emlékezetes gasztrokiruccanáshoz kell: bájos óváros (ún. „Grande-Ile”, 1988-tól az UNESCO-világörökség része), középkori házakkal, hangulatos vendéglőkkel, manufaktúrákkal, csodás gótikus katedrálissal, a helyszínt pedig akár hajóval, mini-villamossal vagy biciklivel is bejárhatjuk. És persze közben végigkóstolhatjuk a helyi specialitásokat, kezdve a „Flammekuechével”, ami egy nagyon vékonyra nyújtott, négyszögletes kenyértészta friss, fehér sajttal, szalonnával és hagymával megszórva, kemencében ropogósra sütve (franciául „tarte flambée” néven is fut) – hagyományoson kívül ma már gombával, Gruyère-sajttal, sőt, bogyós gyümölcsökkel, fahéjjal is készítik. Szintén rusztikus helyi fogás a „choucroute”: egy tál elzászi kolbász és felvágott párolt káposztával és olykor burgonyával tálalva, a régió finom borainak (rizling, szürkebarát, muskotály, aromás Gewürztraminer) valamelyikével leöblítve. E borok a Colmar-borvidék gyümölcseiként külön helyet is kiérdemeltek a válogatásban: a borvidék központját, Colmar varázslatos belvárosát Elzász „Kis Velencéjének” is hívják.
Elzászon kívül Franciaország számos más régiója is szerepel az ajánlóban: az északkeleti Lille kagylós ételeiről, az „eredeti” sült krumpliról (French fries) és kézműves söreiről híres, a Pireneusok és a Loire-völgye között fekvő Dordogne illatos gombái, sajtjai, borai és az itteni foie gras (libamáj-pástétom) révén biztosította helyét, a drámai Mont-Saint-Michel-t: a „paradicsomba vezető útként” ismert zarándokhelyet (az UNESCO-világörökség része) pedig egy emblematikus fogás: Annette Poulard nyílt tűzön készült omlettje (La Mère Poulard omelette) avatta gasztroúticéllá. A „bor fővárosa”, Bordeaux – építészetileg is lenyűgöző Bormúzeumával – nem szorul magyarázatra, Párizs ezúttal cukrászkompozíciókkal csábít, nem véletlenül, hiszen a Le Meurice-ben tevékenykedő Cédric Grolet lett idén a világ legjobb desszertséfje. Montpellier szintén kiváló borai révén érdemelte ki helyét, a pazar Provansz történelmi fővárosát, Aix-en-Provance-t (Paul Cézanne szülőhelyét) a „calissons” nevű, kandírozott gyümölcspasztából és őrölt mandulából készült nyalánkság reprezentálja, míg a francia Riviéra édes ízét a Saint-Tropez-i tarte tropézienne képviseli, amit 1955-ben egy helyi cukrász, Alexander Micka készített először. És ha valaki esetleg hiányolta volna, természetesen a tüzes Marseilles sem maradhat ki, elsősorban karakteres tengeri konyhájának köszönhetően (viva, boullabaisse!).
A fentieken kívül említésre kerülnek olyan luxusdesztinációk is, mint pl. Victor Hugo kedvence, a Baszkföld francia részén lévő Biarritz – helyi gasztrokuriózumként az eredetvédett, őrölt vagy másképp feldolgozott Espelette-i fűszerpaprikát említhetjük –, de természetesen nem maradhatott ki a Baszkföld spanyol oldalán lévő, a régió de facto fővárosa, Bilbao sem, mely jelenleg (a szomszédos San Sebastián mellett) a világ egyik legexkluzívabb gasztrodesztinációja. A helyi pintxo-bárokban (pálcikára szúrt baszk falatkák, amiket, ha erre járunk, véletlenül se hívjunk „tapasnak”), az előttünk tornyosuló pálcikahalmot szemlélve, az óceán surrogását hallgatva lassan egy másik dimenzióba sodródunk…
Nem lenne teljes a válogatás Olaszország világhírű gasztrocélpontjai: Bologna, Milánó, Róma, Velence, Firenze, Pisa nélkül (Ligúriának, Campaniának, Szicíliának úgy látszik, ezúttal nem jutott hely), befutott viszont Dublin (tengeri ételek, Guinness), Edinburgh (whisky), az európai desztinációként felbukkanó Isztambul (török street food), Málta (szintén tengeri csemegék), Madrid, Barcelona, Athén, Santorini, Köln, Stockholm, London, Helsinki, Brüsszel, Bruges, Frankfurt és Bécs is.
Nagy szó, hogy e színvonalas társaságban 3 hazai régió is szerepel: Miskolc, melynek aktív programokra csábító természeti adottságait, a város közepén magasodó „Avas hegy” középkori pincéinek, borházainak történelmét, a környékbeli fürdőket, múzeumokat és nevezetességeket (miskolci Herman Ottó Múzeum, Pannon-tenger Múzeum, Lillafüred, Miskolctapolcai Barlangfürdő, Diósgyőri vár, Bükki Nemzeti Park) emelik ki, hazánk (egy 2018-as felmérés szerint) legélhetőbb vidéki városa, Eger pedig közel 1000 éves bokultúrájával (Szépasszonyvölgy), barokk és török emlékeket őrző, ellenállhatatlan miliőjével kapott helyet, külön hangsúlyozzák a városba látogatók diverzitását, hogy a különböző korosztályok, kisgyerekektől a nagyszülőkig mind – akár egymástól egy időre elszakadva, majd újra találkozva – megtalálják a nekik való élményeket.
Nem meglepő, hogy a harmadik hazai régió maga Közép-Európa vibráló gasztroközpontja: Budapest, melynek emblematikus alapanyagaként a fűszerpaprika tűnik fel, de említésre kerül a fürdőkultúra, a város megismerésének sokféle, kreatív módja, a nevezetességek közül a budai vár, a Dohány utcai zsinagóga, a pesti rakpart, a Szent István Bazilika, a Citadelláról nyíló páratlan kilátás, a Hősök tere, a Szoborpark, az egyedi design boltok, teraszok, kávézók: a város felfedezésre váró kincseinek sokasága.
