Egy globális probléma lehetséges megoldása több szempontból is nyereségesen. Belenéztünk a világ kukáiba, kiderítettük, valójában meddig jó egy termék és miért „kamrabarát” a tészta.
Amerikában évente a megvásárolt élelmiszer közel fele, 45 millió tonna landol a kukákban (170 milliárd dollár értékben), az EU-ban 90 millió, hazánkban 2 millió tonna. Világszinten a megvásárolt étel 30-50%-át dobjuk ki, mintegy 1,2-2 milliárd tonnát. A világon jelenleg 1,7 milliárd ember túlsúlyos, 870 millió éhezik, egyben az a furcsa helyzet alakult ki, hogy a túlsúlyosak és a normál súlyúak szintén éhezhetnek, mivel a bevitt mennyiségi élelem nem fedezi a szervezet minőségi szükségleteit: vitaminok, ásványi anyagok, minőségi fehérje, „jó” szénhidrátok. A szervezetet károsító ételek bárhol, bármikor elérhetőek, a „minőségi éhezés” így általánossá vált és kéz a kézben jár az elhízással. Különösen szomorú ez akkor, ha nem (csak) tapasztalathiány, érzelmi függés bizonyos ételektől vagy rossz étkezési minták miatt történik ez így, hanem azért, mert sokan egyszerűen nem tudják a minőséget megengedni maguknak. Az egyenlőtlenséget fokozza, hogy a minőségi táplálék hiánya jóléti társadalmakban is elsősorban azokat a kiszolgáltatott rétegeket sújtja, akik helyzetük miatt csak az alapvető élelmiszereket tudják megvenni, e kategóriába pedig sehol sem a vitaminoktól kicsattanó termékek csábítanak a polcokon…
Ilyen és ehhez hasonló statisztikák, gondolatok suhanhattak át a „lejárt ételek boltja” alapítója, Doug Rauch agyán 2012-ben, Boston Dorchester nevű kerületében kószálva. Dorchester nem a leggazdagabb városrészek közül való: nagyon kevés a friss gyümölcsöt, zöldséget, minőségi élelmiszert árusító üzlet, kis túlzással egy fekete lyuk Boston bevásárló-térképén. És ha lennének jó boltok, akkor sem valószínű, hogy a Dorchesterben élők meg tudnák engedni maguknak, hogy ott vásároljanak az USÁ-ban szokásos árakon. Doug viszont nem kezdő az „olcsó, de jó”-piacon: a Trader’s Joe ex-igazgatójaként már egy sikeres, dollármilliókban mérhető élelmiszerbolt-hálózat felépítését tudhatja maga mögött. Új ötletét egy átfogó kezdeményezés, a „Városi Étkeztetési Projekt” égisze alatt vinné véghez, szerinte ugyanis „az 50 millió amerikai számára, aki nem jut mindennap ételhez, nem szimplán a tele has a megoldás. Az igazi megoldás az egészséges táplálkozás, a kielégítő tápanyagbevitel.”
Elgondolkozott azon, miből is jön össze az évi 45 millió tonna élelmiszerszemét, amiből a szupermarketek által kidobott, nagyrészt még ehető élelem értéke nem kevesebb, mint 47 milliárd dollár. A bevásárlóközpontok napi hulladékát átvizsgálva kristálytisztává vált, hogy a kidobott étel, melyet csupán azért távolítottak el a polcokról, mert a címke szerint „lejárt” vagy „közel áll a lejárathoz”, tökéletesen fogyasztható még pár napig vagy akár tovább is. Innen jött az ötlet: a lejárt, aznap lejáró vagy lejárathoz közeli, élelmiszerboltok által kidobásra ítélt, de tökéletes állapotban lévő árut ki kell szelektálni és piacra dobni olcsón, szegények által lakott kerületekben. A „lejárt ételek boltjába” a tervek szerint szigorú szelekció után kerülnének a környező bevásárlóközpontokból a termékek: csak a tápanyagokban igazolhatóan gazdag, minőségi, egészséges élelmiszerek, hibátlan vagy közel hibátlan zöldségek, gyümölcsök végezhetnék az alacsonyabb jövedelműeknek szánt polcokon. Az egészséges életmódra nevelésre is koncentrálnának: a boltban készételeket is lehet majd kapni, de semmiképp nem az ócska kóla-hamburger-sült krumpli triót, hanem kifogástalan, helyben, frissen készült ételeket: zöldséggel töltött, vékony tortillatekercset, minőségi egytálételeket, salátákat, leveseket, zöldség- és gyümölcsleveket. A helyszínen pedig helyet kapna egy tanulókonyha is, ahol a kerületben élők elsajátíthatnák az egészséges alapanyagokkal való főzést. Pozitívumai miatt: 1. minőségi étellel látja el a rászorulókat megengedhető áron, 2. csökkenti a környező bevásárlóközpontok élelmiszerhulladékát, 3. előreláthatólag 75-100 embernek ad majd munkát, 4. elérhetőbbé teszi az egészséges életmódot a szegényebb rétegek számára, 5. persze, profitot is termel majd a befektetőknek – a projekt alapjában véve igen pozitív fogadtatásra talált, páran attól intettek óva, hogy nehogy rosszul süljön el a kommunikáció, és az embereknek esetleg az jöjjön le, hogy „a gazdagok szemetét” akarják eladni a szegényebbeknek. De az alapító múltját ismerve azon talán nem kell aggódni, hogy nem találja meg a megfelelő hangot és marketingstratégiát.
Mikor jár le egy termék?
Tapasztalatok szerint mind az USÁ-ban, mind hazánkban rengeteg az információhiány okozta félreértés, bizonytalanság e tekintetben. Az USÁ-ban ráadásul 3 kategória is szerepelhet a termékek csomagolásán: „sell by”, „use by”, „enjoy by”, ami nemcsak az extra minőséghez és látványhoz szokott vevőket téveszti meg, hanem maguk a bevásárlóközpontok is a kifogástalanság csapdájába esnek és azt is kidobják, amiről feltételezik, hogy a vevők már nem vennék meg: pl. a banánt, amin megjelent pár barna pötty – ami, valljuk be, még igen távol áll a „rohadttól” vagy az „ehetetlentől”.
Hazánkban 2 felirattal találkozhatunk a termékek csomagolásán, nap/hó/év vagy nap/hó sorrendben:
„Minőségét megőrzi”: ez a lazább kategória, azt jelenti, hogy a terméken feltüntetett tárolási módok betartása mellett meddig marad a termék olyan, amilyennek a gyártó szánta. Jellemzően a leggyorsabban romló összetevő lejárati idejét tüntetik fel, a termék azonban jóval túlélheti ezt a dátumot. Általában a nem túl gyorsan romló, ill. tartósított élelmiszereken szerepel, így ha ilyennel találkozunk a kamrában vagy a hűtőben, bízzuk magunkat érzékeinkre: nézzünk, szagoljunk, kóstoljunk és ha durva elváltozás nincs, fogyasztható a termék. (A BBC cikkében szereplő élelmiszerszakértő saját bevallása szerint rendszeresen eszik hónapok óta szavatosságát vesztett joghurtot, amiről simán lekaparja a penészréteget és soha semmi baja nem lett tőle, ezt azért nem ajánljuk.)
„Lejárat”, „Lejárati dátum”, „Fogyasztható”: ez a szoros kategória, amit komolyan kell venni. Azt jelenti, hogy a címkén feltüntetett dátumon túl a termék mérgező lehet, akkor is, ha látszatra semmi baja. A szalmonella-vírusnak pl. nincs megkülönböztető szaga és nem okoz semmilyen látható elváltozást. A címkével elsősorban romlékony, ill. felbontás után gyorsan romló termékeken találkozhatunk, pl. sonkák, felvágottak, májkrémek, sajtok, zacskós, dobozos tejek, tejtermékek.
És a tészta?
Egy rendkívül „kamrabarát” termék, ha megnézzük a hazai polcok kínálatát, függetlenül attól, hogy tojásos vagy durum száraztésztáról van szó, a „minőségét megőrzi” (lazább kategória) felirat után 2014-es, 2015-ös, olykor még 2016-os dátumok is szerepelnek. Ezzel kapcsolatban az a jó hír, hogy amennyiben a gyártó ilyen távra kísérletezte ki a terméket, és – fentiek szerint – az ilyen hosszan megőrzi minőségét, akkor érdemes venni. Persze, csak a minőséget, amit – akár holnap, akár 2016-ban – friss, vitaminban, ásványi anyagokban gazdag hozzávalókkal tanácsos párosítani, amikor végül asztalra kerül.
Élelmiszergyűjtő/tudatos vásárlói szervezetek, projektek itthon:
- Az élelmiszerboltokban már nem eladható termékeket az Élelmiszerbankban lehet leadni, ami aztán a rászorulókat segítő szervezetekhez továbbítja azokat: www.elelmiszerbank.hu
- Tudatos vásárlás & főzés a „Szatyor” csoporttal: www.szatyorbolt.hu
- Tudatos vásárlás általában: http://tudatosvasarlo.hu/
Források:
