Receptek

2021. 12. 07.

Húsos, baconos, sajtos sült tortillatekercsek

Tortillatekercsek sütőben, rakottasan, minden földi jóval megpakolva. Készítsd el velünk! :) Mert van benne valami megnyugtató, hogy az ízes, gazdag tekercseket egymás mellé sorakoztatjuk, és sajttal, baconnel, hagymával megszórva pirítunk egyet rajtuk. Még egy kis extrát, még több rafinériát kapnak, nekünk pedig még több ízélményt adnak cserébe. :)

Hozzávalók:

• 2 db Gyermelyi tojás

• 2 db teljes kiőrlésű tortilla lap

• 250 g sertés darálthús

• 200 g bacon

• 2 nagy bögre reszelt sajt

• 5 szál újhagyma

• 2 ek olívaolaj

• 3 púpozott ek tejföl

• 1 ek tetszőleges hús fűszer

• 3 gerezd fokhagyma

• só

Elkészítés:

Egy serpenyőben pirítsuk át a bacont. Szedjük ki a serpenyőből a bacont, és a benne maradt zsírján süssük át a darált húst, amit közben fűszerezünk (tetszőlegesen, ízlés szerint). A két tojást keverjük össze a tejföllel, sózzuk, és keverjük hozzá az összetört és aprított fokhagymát is. Egy-két evőkanállal tegyünk a tortilla lapokra, és kenjük azon szét, hogy annak minden részére jusson. Középen egy csíkban pakoljunk rá darált húst, arra szórjunk a baconből, majd a reszelt sajtból. Tekerjük fel, vágjuk félbe és sorakoztassuk őket egymás mellé egy kisebb méretű olajozott sütőtálban. Ugyanezt tegyük meg a másik tortilla lappal is. A maradék tojásos, tejfölös, fokhagymás keveréket öntsük rá a tortilla tekercsek tetejére, majd előmelegített sütőben süssük 15-20 percig. Amikor a tetején látjuk, hogy már majdnem megsült, akkor vegyük ki, és szórjuk meg gazdagon reszelt sajttal, majd tegyük vissza a sütőbe addig, amíg megpirul a teteje.

Tálalásnál szórjunk még rá bacont és gazdagon ropogós újhagymát.

Jó étvágyat!

Ez is érdekelhet
Minden jog fenntartva! Gyermelyi Zrt. 2021