Obama egyszer úgy nyilatkozott, ha vacsorapartnert választhatna a világ vezetői közül, akkor mindenképp példaképét, Mahátma Gandhit látná vendégül. „Bár nem lenne valami nagy lakoma” – tette hozzá. A békeharcos születésnapját az „erőszakmentesség világnapjaként” tartjuk számon, a táplálkozás pedig szerves részét képezi Gandhi univerzumának: ha nem is váltunk 100%-ban puritán vegánizmusra, pár pénztárcakímélő fogással sokat tehetünk egészségünkért, hangulatunkért, fizikai-mentális vitalitásunkért.

„Légy a változás, amit a világban látni akarsz” – mondta Gandhi, értve ezt nemcsak a kifelé irányuló cselekvésre, de az önmagunkkal való bánásmódra is. Ő maga többféle táplálkozási megközelítést kipróbált, míg kialakult az a letisztult, puritán rendszer, amit élete végéig követett. Kevésbé ismert könyvei életmód és gasztronómiai témájúak: „Diet and diet reforms” (a helyes táplálkozásról, táplálkozásunk megreformálásáról), „The moral basis of vegetarianism” (a vegetariánizmus erkölcsi alapjairól), „Key to Health” (az egészség kulcsa).

Gandhi a táplálkozást nem pusztán az éhség kielégítésének aktusaként, és főleg nem érzelmi kielégülésként kezelte: számára az étel a tudat felemelésének eszköze volt. „Egyszerűnek”, „természetesnek”, „földközelinek” kellett lennie ahhoz, hogy a szellemet szolgálja. „Az ember nem ragadozónak született, a föld gyümölcsein kell élnie” – vallotta. Bár fűszerkereskedő családból származott, élete során azért is hagyta el az intenzív, csípős ízeket, mivel azok – akár a cukor – erős érzelmi hatást, ragaszkodást váltanak ki, és elterelik a figyelmet. Otthonában tiltólistán volt a finomított cukor, engedélyével csak felesége, Kasturba Gandhi tarthatott fenn egy pici, privát konyhát, ahol olykor az unokáknak édességeket készített (amibe azért olykor Gandhi is belekóstolt). 

Gandhi ételeiben a minimálisan szükséges édességet nem finomított cukor, hanem finomítatlan, kókuszpálma nedvéből nyert cukor (angolul: jaggery) biztosította. Ez a fajta cukor lassan szívódik fel, nem hintáztatja meg a vércukorszintet, hosszan szolgáltat energiát. Állítólag hatékonyan tisztítja a belső szerveket, ezért szennyezett helyeken: erőművekben, bányákban, nagyvárosokban élőknek/dolgozóknak kifejezetten ajánlják. Érdekesség, hogy a cement elterjedése előtt építőanyagként szolgált: lime-mal, agyaggal és homokkal keverve téglát készítettek belőle.

Gandhi ételei, melyek, mint említettük, élete előrehaladtával egyre puritánabbakká váltak, semmiképp nem akut diétarohamra, hanem hosszú távú életmódváltásra valók, és bizonyos mértékig személyre szabhatók. A lista nem túl hosszú, fő alapanyagok: barna rizs, lencse, olajos magvak, zöldségek, gyógynövények, melyek tele vannak tápanyaggal, ásvánnyal, vitaminnal, rosttal és növényi proteinnel, egymással tudatosan kombinálva igazi szépítő-energetizáló kúraként hatnak. Érdemes megjegyezni, hogy bár a purista vegán étrendben Gandhi nem tartotta elfogadhatónak a tejet és a tojást, egészségügyi okok (pl. B12-bevitel) miatt kecsketejet muszáj volt innia, ill. több forrás szerint aludttejet is evett, amit nagyon szeretett. Ha figyelünk a tápanyagbevitelre, a Gandhi-diéta összességében remek hatást gyakorol a vércukorszintre, az éhség- és testsúlykontrollra – főleg annak köszönhetően, hogy bázisát hosszan felszívódó, rostban gazdag szénhidrátok, magas fehérjetartalmú növények (borsó, lencse, barna rizs, olajos magvak) biztosítják.

A lencse például köztudottan a világ egyik legértékesebb alapanyaga, az indiai szubkontinens „kulináris motorja”. Kivételesen magas fehérjetartalma miatt akár „húsnövénynek” is titulálhatnánk, milliók számára a legfontosabb táplálékforrás, amit ezerféleképp készítenek India-szerte: a „dhal” (lencseragu) receptje családról családra változik. A fehérjét, szénhidrátot, rostot, ásványokat és vitaminokat egyszerre nyújtó, illatos, fűszeres lencseételt általában főtt rizzsel és ropogós, teljes kiőrlésű lepénykenyérrel fogyasztják (a hármas így együtt „dal bhat” néven fut és mivel több növényi proteinforrást tartalmaz, teljes értékű fehérjebevitelnek tekinthető).

A lencse és a hüvelyesek táplálkozásbeli értékét nem lehet eléggé hangsúlyozni – a világ leghosszabb átlegéletkorú régióiban (ún. „Kék Zónák”) a napi betevőt nem véletlenül szintén kb. 1 bögre hüvelyes (borsó/lencse/bab) biztosítja sűrű leves, egytálétel, asztali krém, mártogatós, salátábavaló formájában. A komplex tápanyagtartalom és az olcsóság mellett előnyük, hogy rostban gazdagok, így hosszú ideig szolgáltatnak energiát, fenntartják az anyagcserét, tisztítják az emésztőrendszert (valamint egyes kutatások szerint hatékonyak demencia ellen is). Ha beillesztjük őket táplálkozásunkba, nemcsak energikusabbak, vitálisabbak leszünk, de akár folyamatosan, éhezés nélkül karcsúsodhatunk (tisztában voltak a növényi fehérjebombák értékeivel már a rómaiak is: a légiósok, gladiátorok elsősorban árpából és hüvelyesekből készült kásákon éltek).

Akár a Gandhi-féle minimalista módon, akár intenzívebb fűszerezéssel készítünk el egy finom lencseételt, a végső akkordok: a tetejére szórt friss, zöld korianderlevél (petrezselyemmel helyettesíthető), a maréknyi pirított mag vagy hidegen sajtolt magolaj, a friss citrom/lime-lé, valamint a joghurt, ill. a rámorzsolt friss, fehér sajt mind fontos tápanyaghordozók, melyek nem csak esztétikai, de komplex egészségügyi célokat szolgálnak.

A korianderből/petrezselyemből ugyanis klorofillt és értékes vitaminokat (A, K, C, E, B6…) nyerhetünk, a friss citrom/lime-lé elsősorban a főzés közben lebomlott C és B-vitamint pótolja, a pirított magvak további fontos ásványokat és fehérjét nyújtanak, a magolaj segít előhívni, hasznosítani az ételben lévő, zsírban oldódó vitaminokat, a „fehér dekor” (joghurt, sajt) pedig plusz kalciummal és szintén jól hasznosuló fehérjével teszi fel a koronát a kompozícióra.

A lenmaggal kapcsolatban Gandhi úgy vélekedett, hogy az olcsó, de annál értékesebb mag az emberiség egészségének egyik záloga. Hozzátehetnénk a szépséget is: ha frissen főtt zabkását reggelizünk gyümölcsökkel és egy adag (kávédarálóval ledarált) lenmaggal, egyrészt sokáig aktívak, energikusak leszünk, másrészt bőrünk kitisztul, fényesedik, erősödik a hajunk.

A barna rizs – mely tartalmazza a csírát és a korpát is, ezáltal fehér rokonánál sokkal értékesebb táplálék – rosttartalma miatt hosszabban is szívódik fel, íze mélyebb, intenzívebb, emellett ásványok, vitaminok egész arzenálját nyújtja: magnézium, foszfor, szelén, mangán, a zsírok, szénhidrátok és az alkohol lebontásához, a szívizom és az idegsejtek működéséhez szükséges tiamin (B1-vitamin), a koleszterinszintet szabályozó niacin, valamint a fehérje, zsír és szénhidrát-anyagcserében döntő szerepet játszó B6-vitamin. Ha a dal bhat-ot fehér rizzsel készítik (így is szokás), a rizs színtiszta szénhidrát és növényi fehérje-forrásként szerepel, a kép egészségileg pedig úgy lesz teljes, ha tápanyag-szempontból a kompozíció összes többi eleme is a helyén van.

Ízelítő Gandhi kedvenc ételeiből:

- Kachumbar saláta: saláta friss répából, uborkából, lilahagymából, paradicsomból és kukoricából, fűszerekkel enyhén meghintve, a tetejére morzsolt friss, fehér sajttal – mint említettük, Gandhi kecsketejet és kecsketej-termékeket fogyasztott, ezek ugyanis rendkívül táplálóak és könnyebben emészthetőek, mint a tehéntej (ezért gyerekeknek is ajánlottak)

- Panchratna dhal: ötféle lencséből készített dhal zöldfűszerekkel

- Ájurvédikus khichdi: „moong” lencséből készült, rizst is tartalmazó dhal, mely az ájurvéda szerint nyugtató, higgasztó hatású, így jó hatással van a szervezet méregtelenítő, harmonizáló folyamataira

- Barna rizses piláf paradicsommal, pándzsábi fekete csicseriborsóval (khala chana), szilvával és mogyoróhagymával

- Mézes-datolyás laddoo köles- és zabliszttel, mézzel, datolyával és tejjel készítve, szezámmaggal, kókusszal borítva

- Cékladzsúz: oxigént, életerőt, ásványok és vitaminok egész arzenálját nyújtó energiabomba