Hiszek benne, hogy a legjobb receptek organikusan alakulnak ki, nyugodt, otthoni körülmények közepette, ahol az alapanyagok, az elvárások és az alkalmazott technikák egyfajta harmóniában élnek egymással. Így alakult ki hosszú évek alatt az üres hűtőből is ebédet varázsoló tésztás fogások színe-virága. A juhtúrós-szalonnás copfocska című recept olyan kényelmes és bejáratott, akár Velence tükörsima márványlépcsői.

Tegyük fel, hogy egy nem teljesen szétesett háztartásban (az olajon és a són kívül) tészta és valamiféle szalonnavég mindig akad. Nagyszerű: akkor már csak egy húsz deka juhtúrót kell vennünk hazafelé, és el tudjuk készíteni ezt a receptet. Persze lehet cizellálni is: alant a teljes receptet írom le.
A copfocska az egyik kedvenc tésztaformám. Ahogy a neve is mutatja, két tésztaszál van copfba összefonva, és így kialakul benne egy kis kövér, harapnivaló rész, amitől a leginkább galuskára emlékeztet. Más tésztával is lehet készíteni, de ezzel messze a legfinomabb. Megfőzünk tehát egy zacskó copfocskát roppanósra – az ’al dente’ nem igazán írja le azt az állagot, amit a copfocska ideális esetben felvesz: inkább roppanós.

Egy nagy serpenyőben ropogósra lesütünk legalább tíz deka – de húszig is simán elmehetünk, ha hízókúrán vagyunk – szalonnát, ideális esetben van benne füstölt-főtt csemege és kolozsvári is. Egy vastaghúsú, nagytestű paprikát (lehet kaliforniai, de lehet csípős is, ha más nincs, a sima lecsópaprika is jó) apró kockákra vágunk. Adjunk az esztétikának, és használjunk minél színesebb paprikát – jól fog mutatni a sápadt ételen. A paprikakockákat rádobjuk a már ropogós szalonnára, és pár percig sütögetjük, csak le ne égjen. Ha már minden nagyon ropogós és forró, akkor ráborítjuk a lecsepegtetett tésztát, és megkeverjük, hogy ne a szalonna legyen alul.

A serpenyőt lefedjük, és a lehető legnagyobb lángon odaégetjük a tésztát. A copfocska nagyon jól reagál a leégetésre – pár percenként megkeverjük és újabb felületeit égetjük oda – ezen nem azt kell érteni, hogy szénfekete kődarabokat csinálunk belőle, csak annyit, hogy a szalonnazsíron szép ropogós barna lesz a tészta. Amikor már nem lehet tovább fokozni a dolgot, és a serpenyő egész tartalma fájdalmasan száraz és serceg meg ropog, akkor elzárjuk a lángot, rámorzsoljuk a juhtúró nagy részét, és visszafedjük. Adjunk egy pár percet a juhtúrónak, hogy megolvadjon a forróságban, de vigyázzunk, hogy sugárzó hő – nagy láng, kis láng ne érje, mert akkor pillanat alatt elmegy minden íze. Pár perccel később öntsünk egy löket főzőtejszínt az olvadozó juhtúrótömbökre, majd egy generózus adag (egy-két deci) főzővizet. Ez teszi fel a koronát a műre, a víz majd felrobban a sok száraz, forró, zsíros tésztától, gyorsan lefödjük, és hagyjuk, hogy az egész szépen utófőjjön. Törhetünk rá némi borsot. Összekeverjük: ideális esetben a tejszínes juhtúró egyenletes nyálkát képez a tésztán, és hozzáropognak a szalonnák, nagyon finom. Ha minden elővigyázatosságunk ellenére mégis elmenne a juhtúró íze, a maradékból még pótolhatjuk, amíg meleg a tészta.
Ehhez is száraz fehérbort kell inni, és ha van otthon, lehet kísérletezni különféle magyaros savanyúságokkal – a savanyú dinnyécske pl. nagyon megy hozzá – végül is zsíros, parasztos tésztaételről van szó.

Hozzávalók:

Copfocska tészta
10-20 deka szalonna (kolozsvári+zsír)
15-20 deka juhtúró
Főzőtejszín
Valamilyen paprika
Só, bors
Esetleg magyaros savanyúságok