Ízvadász

2016. 09. 29.

HelloHal (Fishbar)

Nagyon szeretem a halételeket, de csak ritkán eszem házon kívül, hiszen egy romantikus vagy üzleti vacsorához nem nagyon illik a szálkák horgászása a halhúsból. Amikor megtaláltam ezt a kis helyet, az első öröm, amit látatlanban is okoztak nekem, hogy szálkamentes halakkal dolgoznak; nem kell a halcsonttal foglalkozni.

1_28.jpg

2_28.jpg

12_8.jpg

Egy barátommal már nagyon régen találkoztunk, közben neki születésnapja, nekem névnapom volt, így találni kellett egy helyet, ahol egymást felköszönthetjük, ahol dumálhatunk, ehetünk finomat és egészségeset. Azonnal eszembe jutott, hogy valahol olvastam erről a hal-bisztróról, így a találka helyszíne a HelloHal lett.

15_7.jpg

7_16.jpg

8_11.jpg

11_13.jpg

18_3.jpg

9_11.jpg

23.jpg

Tökéletes helyre költöztek, a Rádai utca elejére, a metró mellé, vagyis még az oda jutás is gyors és egyszerű. Szép őszi nap volt, csodálatosan sütött a déli napocska, és a kis étterem dolgozói fantasztikusan kedvesen fogadtak. Az étlapot már az interneten, előre megnéztük, mert tudnunk kellett, hogy tényleg van-e kedvünk náluk enni.

14_7.jpg

HelloHal-ék kizárólag magyar, édesvízi, szálkamentes halakkal dolgoznak. Én nemigen tudtam eldönteni, hogy a hely inkább bár streetfood-al, vagy inkább egy kicsi étterem. Mindenesetre kellemes, barátságos, kedves a belső, a fiatal csapat segítőkész és a legfontosabb, hogy isteni az étel, gyors a kiszolgálás.

10_13.jpg

Én brassói halpecsenyét ettem, amit már-már finomabbnak éreztem, mint a hússal készültet. Ugyanakkor hiányzott egy kis savanyú, az alap brassóit sem eszem soha magában. Lehet, hogy kérhettem volna hozzá egy kis zöldséget, bevallom erre nem kérdeztem rá. A barátnőm roston halas wrap-ot majszolt, imádta. Rosé, házi limonádé, a jó társaság és a kellemes környezet. Szerintem nem is kell ennél több. ;-)

22_1.jpg

Látogassatok el a HelloHal Fishbar-ba Ti is, nem fogjátok megbánni.. sőt! ;-)

Elérhetőség:

http://hellohal.hu/fishbar-budapest/

1092 Budapest, Ráday u. 5.
(Bejárat a Török Pál utca felől)

Tel: +36 30 200 4442

- KockacZukor -

Ez is érdekelhet
Minden jog fenntartva! Gyermelyi Zrt. 2021