Kultúrmetélt

2021. 06. 25.

Csak szeretet kell – és egy jó „Beatles-tészta”

1967 júniusában, az első élő, nemzetközi műholdas tévéműsorban csendült fel a liverpooli négyek egyik legnagyobb slágere, az „All you need is love”. Beatles-nap alkalmából oszd meg a szeretetet, az együttérzést és a toleranciát Paul McCartney első felesége, a híres fotós, zenész, állatvédő aktivista Linda McCartney szupertésztájával!


A BBC 1967. június 25-én történelmet írt: az első 2 és fél órás, „Our World” című, élőben sugárzott műholdas tévéműsort kb. 400-700 millióan követték világszerte. A show 19 országból meghívott sztárvendégeivel – köztük volt Maria Callas, Pablo Picasso és a brit szupercsapat, a Beatles is – a kor esszenciáját nyújtotta. Utóbbi a műsor zárásaként először játszotta el az „All you need is love”-ot: a felvételt máig a BBC legértékesebb Beatles-anyagának tekintik, az esemény tiszteletére 2009-től pedig a Beatles-világnapot (Global Beatles Day) is június 25-én ünneplik a rajongók. (A kommunista blokk országai az utolsó pillanatban kivonták magukat a projektből, tiltakozásul a nyugati nagyhatalmaknak – az Izrael és 4 arab ország között kitört – hatnapos háborúra adott reakciója miatt.)

A Beatles által közvetített szeretet hangjának azonban a vasfüggöny sem állhatta útját, rövid időn belül meghódította az egész világot. A dal oly sok más sláger mellett a popzene-történet eddig legsikeresebbnek tartott, Paul McCartney-John Lennon szerzőpáros alkotása (szövegét konkrétan Lennon írta, de a végeredményt közös munkájuknak tekintik).

Paul McCartney uruguayi koncertjén, 2012-ben (kép: Jimmy Baikovicius)

A jelenleg 79 éves Sir James Paul McCartney minden idők egyik legtermékenyebb művésze, 18 Grammy-díj birtokosa, akit a brit zeneiparban kifejtett tevékenységéért II. Erzsébet királynő 1965-ben (a többi Beatles-taggal együtt) a „Brit Birodalom Rendjének” medáljával tüntetett ki, 1997-ben pedig lovaggá ütött. A magát autodidaktaként képző McCartney az 1960-ban, Liverpoolban alakult együttesnek olyan slágereket szerzett, mint az „And I love her”, a „Yesterday”, az „Eleanor Rigby” és a „Blackbird”. Karrierjét a Beatles 1970-es felbomlása sem törte meg, ekkor debütált első, „Mccartney” című albumával. Jövőjét mégsem szólóban képzelte el: nem akart újabb szupercsapatot, hanem „visszatérni a gyökerekhez”, így első feleségével, Linda McCartney-val és még 3 zenésszel megalapította a „Wings” (szárnyak) nevű brit-amerikai rockegyüttest, ami az évtized egyik legsikeresebbje lett. Szólókarrierjét 1980-ban folytatta és a másik ex-Beatles-taggal, Ringo Starral együtt máig aktív.

Paul Mccartney első felesége, az 1998-ban elhunyt amerikai fotós, zenész, állatjogi aktivista Linda Eastman nagy hatással volt életmódjára, táplálkozására, világfelfogására. Liverpooli srácként Mcartney saját bevallása szerint nagyon „nyugati” módon nőtt fel: reggel szalonna, délben kolbász krumplipürével, este szintén valamilyen húsféle volt a menü, pár kókadt zöldséggel a tányér szélén. Linda hatására azonban elkötelezett állatvédővé, 1975-től vegetáriánussá vált: együtt indították be a fagyasztott vega és vegán termékeket előállító, máig működő „Linda McCartney Foods” élelmiszervállalatot is 1991-ben.

Paul és Linda McCartney 1976-ban

„Bármihez kezdett, Linda Mccartney-ból sugárzott a kedvesség és a törődés: az ő útját követjük máig. Komolyan vesszük a társadalmi felelősségvállalást, és hogy minden módon, ahogy csak tudunk – alapanyagainktól kezdve a csomagolásig – jót tegyünk a bolygónak.” – szól a lindamccartneyfoods.com bemutatkozója.

A McCartney-család hű Linda hagyományaihoz, az állat-, környezet- és klímavédelemhez, melynek égisze alatt Paul és lányai: Linda és Stella McCartney Meat-Free Mondays (húsmentes hétfők) programjuk keretében növényi alapú táplálkozási ötleteket, információkat, életmódtippeket nyújtanak. Felléptek azért is, hogy a brit iskolai menükben több nem állati eredetű opció szerepeljen (amit egy 2019-es felmérés szerint a brit iskolások 70%-a örömmel fogadna).

A Linda McCartney Foods termékei jelenleg Nagy-Britanniában, Írországban, Dél-Afrikában, Ausztráliában, Új-Zélandon és Norvégiában elérhetők, a vállalat 2006-tól az amerikai, organikus élelmiszerekre specializálódott Hain Celestial Group tulajdonában van, a McCartney-család azonban változatlanul őrködik a márka felett.

Ízleld meg a szeretet, az együttérzés és a tolerancia ízét: Beatles-nap alkalmából készítsd el Linda Mccartney fenséges tésztáját, és oszd meg másokkal is az élményt!


Kolbászos-paprikás, tepsis tészta Beatles-módra

Hozzávalók:

- 1 nagy fej, finomra vágott hagyma

- 2-3 gerezd összezúzott fokhagyma

- 1 teáskanál őrölt kömény

- 1 teáskanál füstölt paprikaőrlemény

- 1 teáskanál szárított oregánó

- 1 teáskanál szárított kakukkfű

- 1 csapott teáskanál Cayenne-i bors (őrölt chilipaprika)

- 40 dkg bordás rigatoni-tészta

- 1 üveg „passata” paradicsompüré

- 2 dl növényi tejszín

- 10 dkg vegán mozzarella

- 10-15 dkg paprikás vegán kolbász

Elkészítés:

1. A sütőt melegítsük elő 180 fokra.

2. A vegán kolbászt süssük meg (kb. 15 perc).

3. Tegyünk fel egy nagy lábas vizet forrni. Amikor forr, nagyszemű tengeri sóval sózzuk, majd dobjuk bele a rigatonit.

4. Közben egy nagyobb serpenyőben hevítsünk olívaolajat, közepes lángon dinszteljük rajta pár percig a hagymát, majd tegyük hozzá a fokhagymát. Kevergetve pirítsuk (a fokhagyma ne kapjon színt), majd tegyük bele a fűszereket, ezekkel is pirítsuk 1 percig.

5. Öntsük a serpenyőbe a paradicsompürét, forraljuk fel, majd fedő alatt redukáljuk 8-10 percig (a savasság kiegyensúlyozására tehetünk bele pár csipet barna nádcukrot is).

6. Öntsük a szószba a vegán tejszínt.

7. A kifőtt tésztát szűrjük le, borítsuk sütőtálba a felkarikázott vegán kolbásszal együtt. Öntsük rá a szószt, forgassuk össze, végül reszeljünk rá vegán mozzarellát.

8. Süssük forró sütőben 35 percig, vagy amíg a teteje ropogós, aranybarna nem lesz. Szeretetteljes gasztroélményeket!

Variáció: vegán sajt- és kolbásztermékek helyett készíthető a szószba párolt lencsével/sárgaborsóval is. A teljesség kedvéért, tálaláskor szórjuk meg pirított magvakkal, friss zöldfűszerekkel – a tésztának pedig az sem árt, ha nem vízben, hanem finom zöldségalaplében főzzük ki.

Felülmúlhatatlan desszertre vágysz? Röppenj a holdra Frank Sinatra amerikai-olasz rikottatortájával>>

Még több gasztrokuriózum a teszta.fun „Kultúrmetélt”-rovatában>>

Ez is érdekelhet
Minden jog fenntartva! Gyermelyi Zrt. 2021