Hidegrázást kap az állandó csapatépítéstől, közös ötleteléstől, nyitott irodáktól, a kötelező csevelytől a konferencia szünetében? Ön valószínűleg introvertált, ami igen összetett fogalom. Egzotikusan hangzik, de személyiségkutatók az 1960-as évektől egy különleges „citromteszttel” kívánnak közelebb jutni a lélek introvertált-extrovertált spektrumának megértéséhez, amit manapság, továbbfejlesztve már az emberi empátia méréséhez használnak…

Az introvertált-extrovertált típusrendszer kidolgozása Carl Gustav Jung (1875-1961) nevéhez fűződik, Jung is hangsúlyozta azonban, hogy nem léteznek „abszolút” típusok: minden ember más, a karaktert a tudatos és tudattalan kapcsolata, együttműködése határozza meg.

Jungnál a „libidó” fogalma – mely szerinte a személyiség legfontosabb formáló- és hajtóereje – túlmegy Freud szexualitás-alapú értelmezésénél és kiterjed a szexualitáson túl a szerzési késztetésre, az agresszióra való hajlamra, a hatalommal való viszonyra, a szellemi aktivitásra és a kíváncsiságra is. Jung szerint ez alapján, ha a libidó kívülről irányított, akkor extrovertált, ha belülről, akkor introvertált személyiségről beszélünk. Megfogalmazhatjuk úgy is, hogy ha az inspirációt, a teljesség érzéséhez szükséges motivációt túlnyomórészt kívülről kapjuk, akkor extrovertáltak, ha belülről, akkor introvertáltak vagyunk. Ennek az alapkódnak, úgy tűnik, döntő hatása van alkotóerőnkre, kreativitásunkra, ötleteink érvényesítésére vagy épp elhamvadására: az extrovertáltak pezsgő külső impulzusokban gazdag környezetben érzik leginkább teljesnek, önazonosnak magukat – legjobb ötleteik sokszor ebben a közegben születnek –, míg az introvertáltak számára a saját világukban való elmélyedés, a tudat végtelen ösvényeire terelő csend az, ami kihozza belőlük a maximumot. „Bolyongásaik” eredményeit később persze megoszthatják a külvilággal (ami annak a tapasztalatok szerint rendkívüli hasznára válhat).

Az introvertált/extrovertált alapra, mely Jung szerint születésünktől fogva adott és megváltoztathatatlan, természetesen számtalan további réteg épül: a tudat és a tudattalan egymáshoz való viszonyát tekintve a jungi rendszer nyolc alap-személyiségtípust határoz meg.

A csapatépítési hidegrázásra visszatérve Susan Cain „The power of introverts” (Az introvertáltak ereje) című, nagy sikerű (több mint 12 milliószor megtekintett) TED-előadásában olyan aktuális kérdéseket tárgyal, melyek introvertáltak sokaságának napi szorongásaival kapcsolatosak és rávilágít arra, mennyire nagy veszteség a világnak ezt az állapotot a jelenlegi iskolarendszerrel és vállalati struktúrával erőltetni (amerikai lévén Susan Cain elsősorban az USÁ-t, ill. a nyugati társadalmakat veszi górcső alá). Veszteség azért, mert e struktúrák az említett „pezsgő és dinamikus”, állandó interakciót, kommunikációt, csapatélményt sulykoló közegre épülnek, ami viszont csak az extrovertáltaknak nyújt otthont az alkotáshoz és az érvényesüléshez, egy introvertáltnak rengeteg stressz és feszültség ebben a közegben létezni, nemhogy inspirálódni és a legjobbat kihozni magából. Az introvertáltak tehetségének leamortizálása viszont hatalmas veszteség lenne a világ számára, hiszen az „építő csendjükben” születő ötletek, koncepciók, művészi, tudományos alkotások nélkül ma mindannyian szegényebbek lennénk: introvertáltnak tartotta magát többek között Mahatma Gandhi, Darwin, és az Apple-rendszert az 1970-es években kidolgozó elektromérnök, Steve Wozniak is. (Ha csak rajta múlik, az „Apple Computer, Inc.” nevű cég valószínűleg soha nem startol el 1976-ban, de Steve Jobs nevű barátjának köszönhetően – aki minden volt, csak introvertált nem –, a közös projekt gyökeresen más fordulatot vett. Az Apple – legalábbis a kezdeti időkben – sokak szerint az introvertált-extrovertált kooperáció tökéletes példája volt.)

A Susan Cain előadásában elhangzottak szerint Amerika kb. a 20. század hajnalától kezdve egyfajta „ikonnak” hódol: a tehetséges, karizmatikus, a tömegből rögtön kitűnő üzletembernek, a „tettek emberének” (man of action). A nyugati típusú iskolarendszert és a vállalati szférát pedig máig erre a mintára való törekvés hatja át, szinte kizárólag a vele való azonosulás jelenti a sikert és az elismerést. Kutatások szerint azonban a társadalom harmada, közel fele introvertált, ami nem azt jelenti, hogy utál a kollégáival beszélgetni vagy meginni egy kávét, hanem hogy külső hatásoktól mentes, az elmélyülést támogató közegben a legkreatívabb és a leghatékonyabb – vonatkozik ez természetesen a gyerekekre is, akiknél sokszor „aggodalomra okot adónak”, „kiküszöbölendőnek”, sőt, akár „betegesnek” ítélik meg a magányos, visszahúzódó („antiszociális”) viselkedést. Mint elhangzik, a mai közösségekben egy-egy felmerülő kérdés, probléma megoldására bedobott ötletek közül jellemzően az extrovertáltakéi dominálnak, mivel ők alapból jobban kommunikálnak, mint az introvertáltak, így a csoportban is ők érvényesülnek inkább. A csoporttagok pedig hajlamosak a legdominánsabban képviselt véleményt követni – ami nem jelenti azt, hogy az a legjobb megoldás is.

A szociális nyomás hatására az introvertáltak többsége, mint pl. Susan Cain, végül megtanul az extrovertáltak világában élni, és akár egy teljesen más életet, karriert felvállalni, mint ami személyiségéből természetesen fakadna. Sokszor fel sem ismerik azt, hogy más közegre lenne szükségük, csupán úgy élik meg, az iskolai/munkahelyi lét folyamatos feszültséggel jár, nem tudnak teljesíteni vagy nem úgy, ahogy szeretnék, és így kudarcélményeik felhalmozódhatnak. A szerzőnő, aki valójában író szeretett volna lenni, 7 évig dolgozott vállalati jogászként a legnagyobb amerikai multik képviseletében, míg végül új lapot nyitott életében és véglegesen távozott a számára idegen szférából. (További információk Susan Cain előadásában és könyvében: „Csend – A hallgatás ereje egy harsány világban”.)

Mi köze mindehhez a citromnak?

Az 1960-as években a híres német-angol pszichológus, Hans Jürgen Eysenck és felesége, Sybil Eysenck teóriáját volt hivatott alátámasztani a személyiségkutatásban használt, újkeletű „citromteszt”. Eysenckék elmélete az volt, hogy az intro- vagy extrovertáltságnak fiziológiai jelei is vannak és az, hogy az introvertáltak erősebben reagálnak bizonyos külső ingerekre – ízekre, hangokra, szagokra – kísérleti keretek között bizonyítható (Eysenck szerint egyúttal a számukra kellemetlen külső ingerek elkerülésére irányuló erőfeszítések bizonyos szituációk, élethelyzetek előli meneküléshez vezethet az introvertáltak részéről, és ez ismét új utakat nyit a kutatásban).

A citromteszt menete (otthoni verzió):

1. Vegyünk egy fültisztítót, és pontosan a közepén kössünk rá egy vékony zsinórt. A zsinórt függőlegesen tartva a fültisztítónak vízszintesen kell lebegnie.

2. A fültisztító egyik végét vegyük a szánkba, tartsuk a nyelvünkön 20 másodpercig, majd vegyük ki.

3. Cseppentsünk 5 csepp citromlevet (vagy még savanyúbb citromlé-koncentrátumot) a nyelvünkre, és nyeljük le.

4. Vegyük a fültisztító másik végét a szánkba, és tartsuk a nyelvünkön 20 másodpercig.

5. Ha ez letelt, vegyük ki és a zsinórnál fogva vizsgáljuk meg: a citromteszt lényege, hogy a fültisztító a kísérlet után is változatlanul vízszintesen lebeg-e, vagy az a vég, amit a citromlé kóstolása után vettünk a szánkba, nehezebb, és ezért lejjebb esik. A fültisztító-vég súlya ugyebár a fokozott nyáltermelődés miatt nőhet meg – a kísérlet szerint ez esetben introvertáltak vagyunk –, míg ha a teszt után is vízszintesen függ, akkor extroveltáltak, mivel nem hatott ránk különösebben a savanyú citromlé élménye.

Eysenckék természetesen nem zsinrórra akasztott fültisztítóval, hanem precíz mérőeszközökkel mérték a nyáltermelődést, a DIY-verzió csak később terjedt el. Álláspontjuk szerint a teszt működött, mivel a fokozott nyáltermelődést tanúsító alanyok a különféle személyiségteszteken is ezzel összhangban szerepeltek: a többféle módszer szerint egyaránt introvertáltak voltak. Manapság a pszichológia árnyaltabban közelíti meg a kérdést, Eysenckék következtetései csak részben elfogadottak.

Citrom és empátia

Úgy látszik, a citrom nemcsak C-vitaminban, de pszichológiai potenciálban is gazdag, egy ideje ugyanis új távlatatokat nyitott a személyiségkutatásban: egy 2014-es publikáció szerint a legnépszerűbb citrusgyümölcs eredményesen használható az empátia „méréséhez” is, mely az intro- és extrovertáltságra vonatkozó citromteszthez hasonlóan azért fontos a kutatók számára, mivel objektívebb eredményt nyújthat, mint az általánosan alkalmazott személyiségtesztek. Utóbbiaknál mindig nagy kérdés például az őszinteség mértéke és a kivédhetetlenül fellépő szubjektivitás.

A publikáció alapját képező kísérlethez a Zürichi Egyetemen működő Florence Hagenmüller és csapata arra kérte a résztvevő önkénteseket, hogy a kísérlet ideje alatt tartsanak pár réteg pamutot a szájukban a nyáltermelődés mérésére. Így kellett két videót megnézniük, az egyikben valaki felvágott és megevett egy citromot, a másikban (a kontrollvideóban) pedig színes labdákat pakoltak egy asztalra. Az alanyok nyáltermelődése a citromos videót nézve intenzívebb volt, mint a kontrollvideónál – ez az „autonóm rezonancia” jelensége: önkéntelenül utánozzuk, leképezzük a környezetünkben lévők érzéseit, reakcióit (ásítunk, ha valakit ásítani látunk, összerándulunk, ha egy filmben megütik az egyik szereplőt vagy könnyezünk, ha egy másik embert sírni látunk valamilyen megrendítő helyzetben). A beleérzésként, empátiaként ismert érzelmi azonosulási készség különböző mértékben van meg bennünk, ill. különböző mértékben nyilvánul meg: a kísérlet eredményeként a szokásos pszichológiai teszteket magas empátia-faktorral zárók nyáltermelődése a „citromteszten” szintén fokozott mértékű volt: a kétféle megközelítés eredménye alátámasztotta egymást.

Felvetődhet bennünk, hogy vajon mire jó ez az egész? Hiszen mindannyian tudjuk, érezzük a mindennapi kommunikáció során, hogy ki az, aki együttérez velünk, kitől mit várhatunk. A pszichológia válasza az, hogy a citromteszttel például könnyebb skizofréniás vagy autista alanyokkal empátiára vonatkozó felméréseket végezni, mivel ez a módszer nem kíván írásbeliséget és egy csomó előzetes, a tesztre vonatkozó információ elsajátítását, ami számukra nehézséget okozhat.