A Spagetti vénboszorkány módra tulajdonképpen egy carbonara alaprecept, amit cukkinival megbolondítunk.
Mivel a feltét gyorsan elkészül, először a tésztát teszem oda főni. A nagy kérdés, mennyire legyen sós a víz. Alaphelyzetben lehet nagyon, mint a tenger Szicília partjainál, hiszen a víz döntő többségét úgyis leszűrjük, de azért nem árt vigyázni (hogy miért, az majd később kiderül).
Már lobog a víz, amikor elkezdem megcsinálni a feltétet (egy tésztablogon az ilyesmit nyilván nem kell külön hangsúlyozni, de azért néha nem árt elismételni: a tésztát nem törjük el, egyben tesszük a vízbe).
Hozzávalók:
- Fokhagyma egészben (mert lusták vagyunk összevágni; mert ki lehet szedni a gyereknek, aki általában nem szereti; mi viszont igen, különösen a krémes belseje miatt. Addig pirítom, amíg az egyik oldala barna nem lesz.)
- Háromfajta hús (prosciutto, ham, bacon)
- 100 gramm tészta / fő
- 10-15 dkg hús / fő
- 10-15 dkg cukkini / fő
- 700 ml tejszín (esetleg lehet egy része tej)
Amikor a tészta bekerül a lobogó vízbe, érdemes belehúzni, hiszen alig pár percünk marad, és az időzítés ebben az esetben (is) fontos. A tésztát al dentére főzzük, hiszen egybeforgatjuk majd a szósszal, ahol tovább fő még egy kicsit.
Amikor a sonkának színe lett, a fokhagyma pedig szép barna, jöhet a lényeg, a cukkini (jó sok), egyenesen rá a húsra és a fokhagymára.
Miközben a tészta puhul, a cukkini pedig szépen összefő a sonkával és a fokhagymával, gyorsan előkészítem a tejszínt. Kerül bele három tojássárgája, petrezselyem és sok (SOK) bors. Majd 2-3 kiskanál vegeta, ételízesítő – ha egy olasz rákérdez, letagadjuk, nem vitás... A tejszínbe belereszeljük a sajtot (a legjobb persze a parmezán, de ha már van, amit nem árulunk el a képzeletbeli olasznak, akkor az az, hogy mi mást használtunk), és ezzel a szósz része kész is.
A tésztát leszűrjük (egy kis vizet benne hagyunk), majd az egészet összeöntjük, és egy kicsit még hagyjuk összefőni. Nem sokáig persze, elvégre nem rántottát készítünk, de a gázon eltöltött kis közös idő csak a javára válik.
Immár csak a tálalás van hátra (és a jó étvágy), nekem pedig annyi, hogy eláruljam a recept kényes részét, az pedig a só. Amivel ebben az esetben azért érdemes különösen vigyázni, mert a háromféle sonka miatt könnyen túl sóssá válhat a spagettink. Ráadásul utánasózni sem szeretünk, szóval ez ennél a receptnél trükkös pillanat.
De szerintem simán megéri, mert egy gyorsan elkészíthető, egyszerű, de nagyon finom tésztaétel a jutalom.
Jó étvágyat! :)