Ízvadász

2014. 05. 15.

Sarki Fűszeres

Tavaly novemberben a Corvinus Egyetemen jártam egy „Business in Gastronomy” elnevezésű rendezvényen, ahol a Sarki Fűszeres is képviseltette magát. Akkor hallottam róluk először. Nemesvölgyi Attila hozzászólásai és kérdésekre adott válaszai annyira szimpatikusak voltak, hogy tudtam, meg kell látogatnom a helyet.

Egy hete Egerben jártam a Tavaszi gasztrofesztiválon, illetve ennek keretei között gasztro fotóimból kiállításom is volt. Természetesen nem bírtam ki, hogy meg ne kóstoljam a vidékiek saját készítésű termékeit. A Bükki Sajtok ízeit élvezve megkérdeztem, hogy Budapesten meg tudom-e vásárolni ezeket a csodákat. A válasz az volt, hogy igen, a Sarki Fűszeresnél. Újabb „jelet” kaptam, hát mennem kellett. 

Kellemes tavaszi délelőtt volt.. se nem hőség, se nem eső és szél. Dél körül érkeztünk. Az áttetsző falevelekkel játszott a szellő, kifejezetten idilli volt a környezet, annak ellenére is, hogy sok emeletes beton és kőházak rengetegében jártunk. A Fűszeres retro - modern kirakata, és az utca sarkán kialakított asztalai olyan hatást keltettek, mintha külföldön jártunk volna.

sarki fűszeres (1).jpg

sarki fűszeres (2).jpg

A hely belső világa apró, és bár hirtelen sok a szemnek a látvány, mégis varázslatos, meseszerű. Főleg annak, aki a gasztronómia szerelmese, és szereti a minőségi, kézműves termékeket. Álltam egy helyben a pult előtt, és pörögtem, forogtam, nyújtogattam a nyakam, bámultam lefele és felfele, mindent végig akartam nézni. A kísérőm kedvesen ki is nevetett, megjegyezve, hogy „ezt élvezed, mi?”.

A Fűszeresnél minden található, ami egy egészséges, eredeti tésztaétel elkészítéséhez is szükséges. Olajai, ecetei, sajtjai, sonkái, halai, fűszerei, borai garantáltan a legjobb minőségűek. Amennyiben szeretnél, falatozhatsz, kávézhatsz. Amikor megláttam a sajt-sonka táljukat, tátva maradt a szám. Az emeleti és lenti üvegajtós hűtőkben sonka, kolbász, szalámi különlegességek lógnak, a pultban sajtok tengere. Igazi kulináris örömtanya. :)

sarki fűszeres (4).jpg

sarki fűszeres (3).jpg

sarki fűszeres (5).jpg

sarki fűszeres (6).jpg

Az áraik vegyesek. Megtalálhatóak náluk az átlag keresettel bírók által is megvásárolható termékek, de vannak amik csípősebb számokat viselnek. Ugyanakkor a gasztronómia világa megköveteli a legjobb minőséget, az igazi kézműves élelmiszert. Ha nem is mindennap, de néha engedjük meg magunknak és vendégeinknek.

Kukkantsatok be velem Ti is a Sarki Fűszereshez:

sarki fűszeres (7).jpg

sarki fűszeres (8).jpg

sarki fűszeres (9).jpg

sarki fűszeres (10).jpg

sarki fűszeres (11).jpg

sarki fűszeres (12).jpg

sarki fűszeres (13).jpg

sarki fűszeres (14).jpg


Sarki Fűszeres

XIII. kerület, Budapest, Pozsonyi út 53-55.

-KockacZukor-

 

Ez is érdekelhet
Minden jog fenntartva! Gyermelyi Zrt. 2021