Receptek

2017. 10. 17.

Miért éppen almavaj?

Elmebaj. Miért kell almavajnak hívni egy zsírtól maximálisan mentes, gyümölcs pürét? Esküszöm, nem értem az amerikaiakat, de lendüljünk is ezen túl, mert akik már készítettek almavajat a klasszikus alma+fahéj+cukor hármasával, azoknak most itt egy kreatívabban kivitelezett, ízesebb, összetettebb verzió. Állagában továbbra is almapürére emlékeztet, de lehetőleg szemcsék nélkül, hiszen az elkészítés lényege, hogy lassan, hosszan főzzük a meghámozott, kimagozott, feldarabolt almát az ízesítőkkel, egészen addig, amíg nemcsak, hogy valószínűtlenül ízes lesz, hanem lágy, sikamlós is. Fogyaszthatod "vajként" kenyérre vagy kekszre kenve egy finom teához, kenheted tortalapra vékonyan, almalekvár jellegű tölteléknek, fahéjas-alma imádóknak pedig kiskanállal is ajánlom fogyasztani, csak úgy rá-rájárni esténként, lopva, tévénézés közben, igazán megédesíti az estét. :)

easy-apple-butter-recipe-1-of-1-3.jpg

Hozzávalók:

  • 4 kilogramm alma hámozva, apróra vágva
  • 2 csésze almabor
  • 1 csésze barna cukor
  • Pici só
  • 1 evőkanál friss citromlé
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • 1 teáskanál vanília kivonat
  • Szegfűszeg

Elkészítés:

Először keverd el az almát, almabort, cukrot és sót egy edényben, és főzd kb 20 percig, míg az alma puha nem lesz. Majd keverd hozzá a többi hozzávalót, és egyengesd el a keveréket egy tepsiben. Süsd 120 fokos sütőben legalább 2 órát, néha keverd meg. Akkor van kész, ha csodás, krémes, lágy. Tálald egy szép áttetsző üvegben, és várd meg fogyasztás előtt, míg langyosra hűl. :)

Forrás: http://www.foodnetwork.com

Ez is érdekelhet
Minden jog fenntartva! Gyermelyi Zrt. 2021