Mástészta

2012. 07. 30.

Majdnem frisset a Leroyból

leroy.jpg

Lehet, hogy igazságtalan vagyok, de a Leroytól eleve nem vártam sokat. A berendezés, a design, a logó, az egész hangulat azt sugallja, hogy olyan közönséget vesz célba, amelyik nagyon vágyik a szépre, jóra, kifinomultra, de a műveltsége, tájékozottsága nincs meg hozzá, ezért beéri elnagyolt, ötlettelen utánzatokkal, feltéve, ha eléggé hasonlítanak a lakberes magazinok fényképeire.

A fehér BMW terepjárókat látványosan vonzó gagyi neobarokk stílus hazai éllovasa mindazonáltal nagyszerűen elvan a MOM park aljában, kellemes kis kerthelyiség, ízléses tálalás, ebédidőben teltház – noha itt a menü ára másfélszerese a budapesti átlagnak.

A némileg farmeres feelingben, de azért ízlésesen kiállított menüben azonnal a tésztákhoz lapozok, és meglepődve látom, hogy vapianós hangulatú feltétválasztós menet van. Az világos, hogy Friss Paradicsom Ragu, Rukkola nevű feltétet kérek, mert nyilvánvaló, hogy ebből lehet legjobban lemérni az étterem hozzáállását, a lokális gasztronómia általános állapotát. Egy friss paradicsomragut nem lehet eladni egzotikus fűszerekkel, fura hozzávalókkal, chilivel, miegyébbel. Ide igazán jó paradicsom kell és egy intelligens szakács, aki nem rontja el az alapanyagot.

Nem jutott eszembe, milyen is pontosan az egyik választható tészta, a garganelli, ezért rákérdeztem a pincérnél. Sajnos ő sem tudott közelebbi felvilágosítást adni, mert mint kiderült, ez az első napja az étteremben. Továbbra sem értem: mi értelme a jelmezes főpróbának, ha a színész nem tanulta meg a szövegét? Mindazonáltal spagettit kértem.

Amit kaptam, első pillantásra jól nézett ki, sok volt rajta a lemezes parmezántöredék, ami önmagában nem rossz hír. Be volt ígérve a helyben gyúrt friss tészta – namármost, ha ezt a pastát én helyben gyúrom, akkor biztos nem spagettinek nevezem, hanem chitarrának, merthogy ennek a formának az a neve. Max a külföldiek kedvéért egyszerűsítik le ezt az ügyet spagettivé. Ami azért is releváns gondolat, mert pár falat után a tésztában felfedeztem azt a gumiszerű nyúlósságot, amiről pontosan ráismertem a Giovanni Rana féle 2 hétig eltartható import frisstésztára, ami amúgy nem egy szörnyű rossz minőségű termék, de nem sok köze van a helyben gyúrt, valóban friss tésztához. Ezután lassan a szósz is elvesztette a báját, hamar rájöttem, hogy a parmezánnal tervezték megúszni a valódi paradicsomszósz feltálalását. Ez valami unalmas, savas, narancsospiros szósz volt néhány erős ízzel, mintha a Bertolli napérlelte paradicsomszószát keverték volna bele. Semmi robbanékony, friss, piros életöröm, pedig nyár van, nem? Ilyenkor még ebben a szomorú országban is van igazi paradicsom, csak el kellene érte fáradni a megfelelő piacra, aztán ki kellene fizetni azt a szakácsot, aki hajlandó pepecselni vele, ahelyett, hogy kitalálná, hogy lehet majdnem olyan jót összehozni konzervekből. Arról már nem is szólnék, hogy a rukkolát, mint olyat, vagy egyszerűen lefelejtették róla, vagy tényleg az az apróra vágott petrezselyemméretű kis zöld maszat volt, amire a pincér zavarában ráfogta, amikor illedelmesen rákérdeztem. Azt hiszem apróra vágott és paradicsomszószban elkevert - kis mennyiségű - rukkolával még nem találkoztam - talán pont azért mert ennek így semmi értelme. Az első pár falaton átsegített az éhség, a felétől már kifejezetten unalmas volt. 2000-valahányért nagyon nem érte meg.

Címkék: Ízvadász

Ez is érdekelhet
Minden jog fenntartva! Gyermelyi Zrt. 2021