Mástészta

2013. 08. 16.

Így ettünk mi – Degesz étterem és pizzéria

Kíváncsiak voltunk, vajon a Balaton mellett a csúcsszezonban lehet-e jó áron megfelelő tésztaételt enni. Választásunk a balatonakarattyai Degesz étterem és pizzériára esett, és nem csak azért, mert közel van a fővároshoz, hanem mert egész jókat hallottunk róla.

Degesz.jpg

A Balaton környéki éttermekkel alapvetően két problémánk van, amikor van. Az egyik természetesen a brutális túlárazás, a másik pedig az, amikor egy vendéglátóhelység másnak akar látszani, mint ami (ami alighanem szorosan összefügg a túlárazással, de ezt addig hagyjuk abba, amíg túlságosan bele nem bonyolódunk).

Ilyen szempontból a Degesz igen jelentős piros ponttal rajtolt, azaz az első benyomások egymást erősítették. Pizzákat már ezer forint magasságában lehet kapni és a tészta (amiből a választék azért meglehetősen szűkös) is ilyen tartományban mozog, kicsit olcsóbb is.

Degesz 2.jpg

Ami a külsőt illeti, a Degesz vállalja önmagát, nem akar elegáns étteremnek látszani, az asztalokon egy-egy nagy tartóban rengeteg villa és kés várja a vendégeket, csak semmi flanc, hosszú asztalok, a kiszolgálás pedig udvarias és készséges.

A kertben a gyerekeknek trambulin, homokozó és hinta, amit csak az tud igazán értékelni, aki várakozott már étteremben unatkozó kiskorúval. Mi igen, és értékeltük is...

játszótér.jpg

Hatalmas pozitívum a nem is olyan mini játszótér

Tehát a Degesz vállalja önmagát, ami sajnos az ételek esetében is megnyilvánul. Nehéz lenne igazi gasztronómiai élményként kezelni a pizzát (egyikünk sonkás, gombás, kukoricást, másikunk pedig szalámis, hagymás, pepperonis maffiózót rendelt), a gyereknek kikért bolognai spagettiről is mindent elmond az, hogy kérdésünkre („Hogy ízlik?") csak egy vállrántás volt a válasz.

pizza_1.jpgA feltéteket sem a minőségükért szerettük. Felhívjuk a figyelmet a klasszikus abroszra.

pizza másik.jpgA szalámis, hagymás, pepperonis pizza

Ugyanilyenek voltak a pizzák is – semmitmondóak.

Ragozhatnánk még a dolgot, de nem érdemes, mert semmilyen számottevő élményünk nem maradt meg az egész étkezésből, ami furcsa mód (emlékezve sok balatoni étterem finoman szólva is kalandos gasztronómiai történetére) nem is olyan nagy negatívum, mint amilyennek elsőre látszik, hiszen legalább nem volt rossz és túlárazott.

spagetti_1.jpgEgy vállrándítás volt a válasz...

Végítélet: 1,5 csillag

A Degesz tehát az, ami: egy családias hely, valahol félúton a kifőzde és az étterem között. Ami nagy előnye, hogy ezt az árképzése is tökéletesen tükrözi.

Azoknak ajánljuk tehát, akik gyerekkel (vagy anélkül) a Balatonon nyaralva, esetleg út közben gyorsan szeretnének bekapni valami meleg ételt, nincs kedvük őrületes összegeket otthagyni valahol és nem vágynak életük gasztronómiai élményére.

Négyen voltunk, itallal együtt kijöttünk 5000 forint alatt, ami a Balaton partján szép eredménynek számít.

Ha nem a Balaton mellett vagyunk, akkor nem lenne kérdés az 1 csillag, így megszavaztunk még egy felet mellé az ár és az őszinteség miatt.

(Értékelésünk spártaian egyszerű, nem dobálózunk tucatnyi csillaggal, megelégszünk hárommal, mert egyszerűek vagyunk, mint egy igazán jó tészta.
Csillag nélkül: Ha fizetnek se!
1 csillag: elmegy, sok szódával
2 csillag: megfelelő
3 csillag: frenetikus)

Ez is érdekelhet
Minden jog fenntartva! Gyermelyi Zrt. 2021