Amióta hazajöttünk, a gyerekek erősen nyaggatnak, hogy azt a tésztát szeretnék megenni, ami piros meg zöld, és olyan vicces formái vannak. Na persze, az ilyesmit pont erre találták ki.
 

Persze beadtam a derekam, mert pont erre való, engem már nem lehet ilyen könnyen szórakoztatni, hogy egy szakácssipka alakú piros tésztát dugok a számba és boldog vagyok. De az olaszok még erősen érzik ennek az infantilis örömét, ezért egész gyakori az össze-vissza mindenféle vicces tészta – most jön majd egy pár ilyen - ezt konkréten a tegnap emlegetett Mazziéktól kaptuk.
Ezt a kicsit bumfordi sárga-piros-zöld kollekciót, melyben szakácssipka, tengeri ugorka, kocsikerék és még ilyen meg olyan azonosíthatatlan formájú tészták szerepelnek, úgy hívják, hogy Fantasie Miste, ami világos, de fajtamegjelölése pedig La Trafilata, ami a trafilare igének a befejezett változata. Ez egy elég gyakran előkerülő kifejezés az olasz tészta világában, mert a „húzást” jelenti. A „pasta trafilata a bronzo”, az nem más, mint a bronzmatricával préselt tészta, ami nem valami különlegesség – inkább a minőségi tészták elengedhetetlen technológiai összetevője.
Maga a pasta nem volt valami különlegesen finom. Először is több, mint tíz percig kellett főzni, és egyáltalán nem olyan igazi pasta-szerű lett, hanem inkább valami fura süti-féle: ragacsos és kemény, az íze erőteljes gabonaíz, alig érződött mellette a vékonyka tejszínes szósz. Szóval akkor ez inkább a szemnek, mint a szájnak…