Így novemberben már nem olyan könnyű a tésztakritikus élete, mert nem csak, hogy senki nem vágyik már az igazi nyári pastaízekre, a friss zöldségekre, melyekhez annyira magától értetődően passzol a pasta, de a hidegben nem is tud hosszan sétálgatni az utcán, hogy érzésből üljön be pont a megfelelő étterembe, mint valami érzékeny utazó. A hideg ugyanis parancsol. Engem beparancsolt a Gerlóczyba egy menüre - és ez nem is először esik meg velem.

A menü narancsos sütőtök-krémlevessel indult, ami meglepő volt és finom, mintha már valami karácsonyi hozzávalót hörpölgetnék, de jófélét, olyasmit, ami eltűnt a gyermekkor utolsó autentikus karácsonyai között – valami régi-régi túl kedves családi ízt.

A pasta is hasonló szellemben volt elgondolva: kedves galuskaszerűre sodort házitésztát kaptam nagydarab gombákkal, laza, de nem folyós tejszínes szószban, a tetején egy pár koktélparadicsommal és parmezánlapocskával. Egy igazán jól sikerült tál pasta már messziről támad: az illatával. A fogyasztó persze nem feltétlenül tudatosan, de az illat alapján dönt, mekkora gusztussal áll hozzá a tányérhoz. A Gerlóczy erdei gombása perfektül illatozott, valami túltelített, fülledt eredi gombaaromával, ami persze csakis valamiféle szarvasgombás attrakció lehetett, bár magában a tésztában csak laska, csiperke és shitake szerepelt. De nem rossz gondolat szarvassal aromatizálni. Nálam legalábbis működött. A sodort tésztának hívott galuskaszármazék is nagyon rendben volt.

Nem bántam meg, hogy már másodszor eszem itt a tésztát, bár a ház boraként futó mohácsi vörös nem volt igazán kellemes élmény a maga szolid labruskaízével.